A tanulmány középpontjában az alveolopalatális /ɕ/ szibilánst követő vokalikus [ja] szakasz produkciója áll magyar anyanyelvűek ejtésében. Az idegennyelv-elsajátítás a legtöbb esetben az anyanyelvi mintázat transzferén, azaz az anyanyelvi mintázatnak való megfeleltetésen alapul (vö. Major 2001; Odlin 1989), ilyen szempontból a magyar anyanyelvű kínaiul tanulók ejtésében az általunk vizsgált /ɕa/ [ɕja] hangsor mind a szibiláns, mind a vokalikus szakasz képzését illetően figyelmet érdemel. A /ɕa/ [ɕja] hangsor megvalósulásának első eleme egy alveolopalatális [ɕ] szibiláns, amely egy, a magyar mássalhangzók rendszerében nem létező obstruens. Emellett a /ɕ/ palatalizált mássalhangzó is, amely másodlagos képzési gesztus szintén nem jelenik meg a magyar mássalhangzókban. A palatalizált ejtésből fakadóan a [ɕ]-t követő vokalikus szakasz elején, a [ɕ] és a követő /a/ magánhangzó között egy [j]-szerű átmenet jelenik meg, aminek következtében a /ɕ/ és /a/ fonémákat tartalmazó szekvencia fonetikailag [ɕja]-ként valósul meg annak ellenére, hogy a fonémasorozatnak nem része a palatális approximáns /j/. Eközben pedig a kínai ortografikus pinyin átirat (xia) azt sejteti, hogy a hangsorban (akár a fonémák szintjén is) három elem van jelen. Ezen a ponton fontos leszögezni, hogy a kínai palatalizált ejtésű alveolopalatális szibiláns elkülönítendő (és elkülöníthető) a „jésített” szibilánsoktól, például a lengyel [ʃj]-től, illetve a koartikulációból fakadó palatalizációtól, ami a /s/ hangot jellemzi [j] környezetben például az angol miss you [mɪsjuː] vagy a magyar vészjósló [ʋeːsjoːʃloː] hangsorokban (Juhász–Deme 2022). Żygis és Hamann (2003, 5), illetve Li (2008, 42) vizsgálatai azt mutatták, hogy az alveolopalatális