Az orosz nyelv hímnemű főnévi paradigmáinak vizsgálata során Munteanu (2021) arra a következtetésre jutott, hogy a homofónia elkerülése erős tendencia a nyelvhasználat során. Azokban az alakokban, ahol az egyes szám birtokos eset egybeesne a többes szám alanyesettel, sokkal gyakoribb a hangsúlyeltolódás, hasonlóan azokhoz a szavakhoz, ahol az egyes szám részes és elöljárós eset esnének egybe. Így a potenciálisan homofón alakokat prozódiai tulajdonságaik egyértelműen elkülönítik. Yin és White (2018) angol anyanyelvű beszélőkkel végzett mesterséges nyelvtanulási kísérlet segítségével rámutatnak, hogy a nyelvtanulók kisebb valószínűséggel sajátítanak el semlegesítő fonológiai szabályokat, de csak akkor, ha ezek homofóniát okoznak a tanulás során megismert lexikai elemek között. A mesterséges nyelvben a többes szám jele /i/ volt, ami az egyes számú alakok szóvégi alveoláris zár- és réshangjainak palatalizációjához vezetett. Ez a folyamat vagy neutralizáló volt, vagy csak allofónokat hozott létre. Charles-Luce (1993) megfigyelte a katalánban, hogy ha a zöngésségi hasonulás kétértelműséghez vezetne, sokkal nagyobb az esélye, hogy a hasonulás csak részleges lesz. A vizsgálatában a szerző azt találta, hogy a katalánban a megelőző magánhangzó hossza minimálpárok esetében jelentősen gyakrabban különíti el a fonológiailag zöngés és zöngétlen zörejhangokat hasonulásos környezetben, mint nem minimálpárok esetében. Kharlamov (2014) a szóvégi zöngétlenedést vizsgálta az oroszban, és amellett érvel, hogy a lexikai versengés és a lexikai sűrűség nagymértékben hozzájárulnak a részleges kontrasztmegőrzéshez. Tehát rövidebb (egy szótagú) szavakban és minimálpárokban jelentősebb különbséget talált a szóvégi zöngés és zöngétlen zörejhangok között, mint hosszabb szavakban és nem minimálpárokban. Baese-Berk és Goldrick (2009) pedig arra mutatnak rá, hogy minimálpárral rendelkező szavakban az angolban a szóeleji zöngétlen zárhang hosszabb VOT-val valósul meg (pl. cod ’tőkehal’ vs. god ’isten’), mint olyan szavakban, amelyek esetében a lexikon nem tartalmaz ilyen közeli elemet. Hasonló eredményre jutottak Goldrick és munkatársai (2013) a szóvégi kontrasztot illetően is: a minimálpárral rendelkező szavakban (pl. bud ’bimbó’ vs. but ’de’) a zöngés zárhangot megelőző magánhangzó jóval hosszabban valósul meg, mint a minimálpárral nem rendelkező szavakban. Az említett tanulmányok mind azt támasztják alá, hogy a szószintű és a fonetikai tulajdonságok szoros kölcsönhatásban állnak.

A magyar nyelvben ilyen jellegű vizsgálatok még nem születtek, így jelen cikkünkben saját produkciós kísérleti anyagunk alapján összevetjük az alveoláris zörejhangokra végződő magyar minimálpárok és nem minimálpárok zöngeképzéssel kapcsolatos tulajdonságait. Hipotézisünk a fent ismertetett irodalom alapján az, hogy a zöngétlenítő környezetekben (megnyilatkozás végén és zöngétlen zörejhangok előtt) a zöngés zörejhangok a minimálpárok esetében több zöngét tartalmaznak, mint a nem minimálpárokban (így a zöngeprodukciós különbség nem vagy kevésbé neutralizálódik a minimálpár-csoportban), míg a zöngésítő környezetben (zöngés zörejhangok előtt) a zöngétlen zörejhangok kevesebb zöngét tartalmaznak minimálpárokban, mint nem minimálpárokban – így a zöngekülönbség az előbbi csoportban fennmarad.