A mandarin vokalikus szakaszok ejtését két, eltérő nyelvi tapasztalattal rendelkező magyar anyanyelvű beszélői csoport, valamint egy mandarin kínai anyanyelvű kontrollcsoport produkciójában vetettük össze. A kevesebb nyelvi tapasztalattal rendelkező magyar anyanyelvűek csoportjában elsőéves kínai alapszakos egyetemi hallgatókat vettünk fel (átlagéletkoruk 19,6±1,7 év), akik maximum 2 hónapja tanulnak kínaiul. A több nyelvi tapasztalattal rendelkező magyar anyanyelvű csoportban harmadéves kínai alapszakos egyetemi hallgatók ejtését elemeztük (átlagéletkoruk 23±1,8 év), akik már több mint két éve tanulják a kínai nyelvet. Mindhárom beszélői csoportban 7 kísérleti személy, azaz összesen 21 nő ejtését vizsgáltuk. A kínai anyanyelvű kontrollcsoport tagjai mind Peking vonzáskörzetéből származtak (átlagéletkoruk 25,6±1,9 év), és átlagosan 3,8 éve tartózkodtak Magyarországon. A 7 kínai anyanyelvű kísérleti személy mindegyike heti rendszerességgel beszél angolul, és négyen számoltak be arról, hogy napi rendszerességgel használják az anyanyelvük mellett a magyar nyelvet is. A felvételkészítésre az ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék laboratóriumában, egy csendesített szobában került sor. A hangfelvételeket az Audacity (The Audacity Team 2020) programmal rögzítettük egy külső hangkártyával és egy omnidirekcionális kondenzátoros fejmikrofonnal.

 

A magyar hangsorokat illetően két szibilánst, a dentialveoláris [s]-t és a posztalveoláris [ʃ]-t rögzítettük négy különböző kondícióban: 1. nem palatális C+/a/ kontextusban, 2. [j] approximánst tartalmazó C+/ja/ kontextusban, 3. [i]-t és hiátustöltő [j]-t tartalmazó C+/ia/ kontextusban, és 4. fonológiailag is /j/-t tartalmazó C+/ija/ kontextusban (3. táblázat). Az így képzett jelentés nélküli magyar álszavakat a magyar kísérleti személyek olvasták fel a kínai szavakhoz hasonlóan önálló megnyilatkozások formájában, nyolcszori ismétléssel. Az álszavak nyelvének egyértelműsítése, és az ejtés könnyítése végett a mássalhangzó-torlódásos magyar hangsorok (/sja/, /ʃja/) bemutatásakor az orientálódást segítendő jelentéssel rendelkező szavak voltak láthatóak a képernyőn (pl. vasjáték → /ʃja/, vészjáték → /sja/), azonban ezeket a szavakat a kísérleti személyeknek nem kellett felolvasniuk. Erre elsősorban a /j/ approximánssal kezdődő vokalikus hangsor esetében volt szükség azért, hogy elkerüljük a magyar hangsornak a kínai „akcentussal” történő megvalósítását, vagy azt, hogy a magyar nyelvre nem jellemző szó(tag)kezdő mássalhangzó-torlódást feloldják a beszélők egy magánhangzó beékelésével (vö. *szjá → szijá) (vö. Guevara-Rukoz 2018).

 

 

A kínai és magyar hangsorok vokalikus szakaszainak összehasonlítása esetében a három beszélői csoport ejtését 5 különböző kontextus (4 magyar + 1 kínai) mentén hasonlítottuk össze. Mint már említettük, a kínai szibilánsok képzését vizsgálva azt az eredményt kaptuk, hogy a magyarok megvalósításában a kínai alveolopalatális /ɕ/ a zörejes fázis egészében megegyezett a kínai és magyar dentialveoláris /s/-szel akusztikailag. Ezért ebben az elemzésben csak a kínai /ɕa/ és magyar /sa/, /sja/, /sia/ és /sija/ hangsorok ejtését hasonlítjuk össze, és a posztalveoláris kínai /ʂ/-t és a magyar /ʃ/-t érintő eredményeket ebben a tanulmányban nem tárgyaljuk. Ez azt jelenti, hogy a kezdő és a haladó magyar anyanyelvűek kínai produkcióját (1 szibiláns × 1 környezet × 8 ismétlés × 14 kísérleti személy) a magyar megvalósulásokkal (1 szibiláns × 4 környezet × 8 ismétlés × 14 kísérleti személy) vetettünk össze (összesen 112 + 448 = 560 hangsort).