5. Eredmények

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az 1. ábra mutatja a két vizsgált réshang-, illetve zárhangpárban található zönge arányát öt környezetben, míg a 2. ábrán ugyanezt láthatjuk, de úgy, hogy a zöngétlen, illetve zöngés hangokat aszerint rendeztük át, hogy nem minimálpárhoz vagy minimálpárhoz tartoznak-e, így könnyebben összehasonlítható vizuálisan a két lexikai csoport egy-egy hangra vonatkozóan. Az 1. táblázatban pedig összefoglaljuk a releváns leíró statisztikai értékeket. A környezetekre vonatkozó eredményeket a következő alpontokban részletezzük: megnyilatkozás vége (5.1. pont), /p/ előtt (5.2.), /b/ előtt (5.3), zengőhang előtt (5.4.), illetve két magánhangzó között (5.5.).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1. ábra: Az /s/, /z/, /t/, /d/ zöngésségének aránya (a dobozdiagramban található négyzetek az átlagot jelzik)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2. ábra: Az /s/, /t/ és a /z/, /d/ zöngésségének aránya nem minimálpárokban és minimálpárokban. Rövidítések: „s-n, z-n, t-n, d-n” = szóvégi és intervokalikus /s z t d/ olyan szóban, amely nem alkot minimálpárt más szóval (szesz, mez, net, led); „s-m, z-m, t-m, d-m” = szóvégi és intervokalikus /s z t d/ olyan szóban, amely minimálpárt alkot más szóval (mész, méz, vét, véd, veszek el, vezekel); a dobozdiagramban található négyzetek az átlagot jelzik.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1. táblázat: Az /s/, /z/, /t/, /d/ zöngésségének aránya (milliszekundum) – leíró statisztikák („nem mp” = nem minimálpárt alkotó szó; „mp” = minimálpárt alkotó szó)
Lexikai csoport
Környezet
Hang
Átlag
SD
Medián
Min
Max
SE
nem mp
megny. vége
/s/
10,95
9,83
7,69
0,00
31,50
2,01
/z/
17,23
10,65
17,09
0,00
46,34
2,17
/t/
10,99
6,10
10,36
4,08
33,72
1,25
/d/
66,49
32,67
71,84
0,00
100,00
6,67
/p/ előtt
/s/
15,13
6,65
17,23
3,45
25,82
1,36
/z/
25,07
13,72
24,87
0,00
55,51
2,80
/t/
17,09
12,78
17,50
0,00
47,06
2,61
/d/
23,81
26,11
13,86
0,00
78,12
5,33
/b/ előtt
/s/
65,39
38,06
83,50
9,98
100,00
7,77
/z/
93,22
18,65
100,00
32,59
100,00
3,81
/t/
98,38
7,94
100,00
61,11
100,00
1,62
/d/
98,78
5,95
100,00
70,83
100,00
1,21
zengőh. előtt
/s/
11,89
6,57
11,26
0,00
32,57
0,77
/z/
70,47
33,09
100,00
16,27
100,00
3,90
/t/
18,23
18,87
15,91
0,00
100,00
2,22
/d/
97,24
10,24
100,00
56,67
100,00
1,21
két mgh. között
/s/
18,28
5,35
17,12
8,32
28,46
1,09
/z/
80,87
30,73
100,00
23,71
100,00
6,27
/t/
20,64
16,87
16,66
0,00
68,63
3,44
/d/
100,00
0,00
100,00
100,00
100,00
0,00
mp
megny. vége
/s/
6,71
8,06
3,92
0,00
29,50
1,27
/z/
34,71
24,42
28,51
0,00
100,00
3,86
/t/
9,76
14,36
0,00
0,00
46,84
2,27
/d/
76,00
27,53
83,75
12,31
100,00
4,35
/p/ előtt
/s/
20,42
13,33
17,81
0,00
56,86
2,11
/z/
36,57
22,14
29,16
12,12
100,00
3,50
/t/
21,00
23,83
16,55
0,00
100,00
3,77
/d/
40,24
21,20
35,00
0,00
100,00
3,35
/b/ előtt
/s/
39,43
26,28
33,41
0,00
100,00
4,16
/z/
94,71
14,33
100,00
48,57
100,00
2,27
/t/
63,96
32,05
63,68
8,93
100,00
5,07
/d/
95,61
10,89
100,00
59,52
100,00
1,72
zengőh. előtt
/s/
16,70
14,08
14,07
0,00
100,00
1,29
/z/
77,97
25,01
100,00
14,06
100,00
2,28
/t/
22,18
21,21
15,99
0,00
100,00
1,94
/d/
93,42
14,43
100,00
22,41
100,00
1,32
két mgh. között
/s/
17,27
12,96
14,16
0,00
47,83
2,05
/z/
88,25
21,02
100,00
24,53
100,00
3,32
/t/
16,62
12,29
12,71
0,00
53,06
1,94
/d/
90,70
13,81
100,00
54,76
100,00
2,18
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave