A deklaratív kérdések itt vizsgált két olvasata, a megerősítést váró és a meglepődést kifejező olvasat egyértelműen elkülönülnek a hozzájuk társított dallamformában. Az emelkedő-eső kontúrok jelentősen többször váltották ki a „megerősítést” válaszként, mint a „meglepődést”. A két olvasat közti választóvonal a 3. és a 4. számú kontúrok közt található, vagyis a szinttartó-eső (H*H-L%) és emelkedő-eső (L*H-L%) dallamok közt. Ez összhangban van Gussenhoven–Chen (2000) eredményeivel. Gussenhoven–Chen csak emelkedő-eső kontúrokat vizsgált, esetünkben pedig volt ereszkedő-eső (1. és 2. kontúr), szinttartó-eső (3. kontúr) és emelkedő-eső (4. és 5. kontúr) is. Bár az 1. és 2. számú karakterdallamok szintén rendelkeztek némi emelkedő kontúrral, a csúcs a második szótag elejére esett, tehát sokkal korábbra, mint a 4. és 5. karakterdallam esetében, ahol a negyedik szótagra esett. Ugyanakkor azt figyelhetjük meg, hogy emelkedő kontúr puszta hiánya is elegendő ahhoz, hogy a beszélők inkább meglepődésként interpretálják a megnyilatkozást.

 

 

A négy megnyilatkozástípus másképp is csoportosítható, mégpedig a létrejött meggyőződés szerint. Az elfogulatlan, valódi kérdést kifejező kérdő mondatok és a megerősítést váró deklaratív kérdések abban különülnek el a meglepődést kifejező deklaratív kérdésektől és az állításoktól, hogy a beszélő létrejött meggyőződése szerint p igazságának valószínűsége kisebb mint 1.

 

 

Összegezve tehát a deklaratív kérdések itt tárgyalt két olvasatának karakterdallamai a következőképpen kapcsolódnak azok jelentésbeli elemeihez. A megerősítést váró deklaratív kérdés főhangsúlyos szótagja L*, a meglepődést kifejezőé pedig H*; ebből arra következtethetünk, hogy állító és (tagadószó nélküli és intonációsan jelölt) kérdő mondatok karakterdallamában a főhangsúly tónusa a létrejött meggyőződés jelzője. A meglepődést kifejező deklaratív kérdés és az állítás eső dallamához magas kezdetre van szükség, a bizonytalanságot, illetve nem teljes bizonyosságot kifejező kanonikus eldöntendő kérdés, illetve megerősítést váró deklaratív kérdés emelkedő karakterdallamához pedig alacsony kezdeti pontra. Az utolsó előtti szótagra mind a deklaratív, mind a kanonikus eldöntendő kérdésekben magas (H) tónus esik: ebből arra következtetek, hogy ez a tónus jelzi, hogy a megnyilatkozás kérdés. Amennyiben az eldöntendő kérdések egész megnyilatkozáson átívelő karakterdallama megegyezik a megerősítést váró deklaratív kérdésben többszörösen szereplő karakterdallammal, ahogy Varga (2010) állítja, akkor a két megnyilatkozástípus közti formai különbség csak a karakterdallam ismétlődéséből fakad. De ennek a feltételezésnek a megerősítése további kísérleteket igényel.