A kísérleti anyagot szingleton és gemináta /t/ hangot tartalmazó szavak alkották. A mássalhangzó típusai: szingleton (S), lexikális gemináta (Glex), asszimilációs gemináta (Gassz) és álgemináta (Gál) (1. táblázat). A lexikális gemináták a szótárban is ekképp szereplő szó belseji mögöttes gemináták voltak (pl. rattan). Az asszimilációs gemináták teljes hasonulás révén létrejövő, levezetett valódi gemináták; ezek közül a jelen kísérletben a zöngésségi hasonulás útján keletkezőket választottuk, amelyek írásban jelöletlenek (pl. adta, dt > [tː]). Az álgemináták pedig két azonos szegmens összefűzésével keletkező hosszú mássalhangzók, jelen esetben szavak határán megjelenő azonos szingletonok kapcsolata, tehát a szóhatár írásban is jelölt volt (pl. hat tag). A vizsgált mássalhangzó mindig azonos képzéshelyű és képzésmódú volt (alveoláris zöngétlen explozíva), amelyet intervokális helyzetben elemeztünk.

Az egyes V1CV2 szekvenciákban a megelőző és a követő magánhangzó mindig megegyezett egymással. A stimulusok számának növelése, illetve a változatosság érdekében két magánhangzó-minőséget választottunk környezetnek: rövid, alsó nyelvállású a és e magánhangzókat, azaz egy hátul és egy elöl képzett, egy labiális és egy illabiális hangzót. A kísérleti anyagot [ɔt(ː)ɔ] vagy [εt(ː)ε] hangsorokat tartalmazó értelmes szavakból állítottuk össze. A magánhangzó-minőség időtartamra gyakorolt hatása nem volt a vizsgálat tárgya. A vizsgálandó hangok kiválasztásakor a legfontosabb szempontunk a gyakoriság volt, amely biztosította, hogy mind a három geminátatípusra találjunk példát (létező szavakat) ugyanazon kontextusban és pozícióban. A célhangokat tartalmazó lexémák kiválasztásában a Szószablya Gyakorisági Szótár volt segítségünkre (Halácsy et al. 2004).

Kísérleti anyagunkat két fonetikai pozíció szerint alakítottunk ki: két szótagos és négy szótagos szavakat (szerkezeteket) választottunk célszóként, amelyekben a megelőző magánhangzó (V1) hol az első, hol a második szótag magja volt, vagyis hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetekben egyaránt szerepeltek. A V1-et követő szingleton célmássalhangzó (C) a második vagy harmadik szótag kezdete volt, gemináta esetén pedig az első és második, valamint a második és harmadik szótag osztozott rajta (kódaként és szótagkezdetként). Az álgemináták két szó határán előforduló azonos szingletonok kapcsolatából álltak elő, így a követő magánhangzójuk (V2) az adott szóban első szótagi pozícióban állt. A különböző pozíciók kialakítása egyrészt szükségszerű volt a különböző geminátatípusok vizsgálatához, de emellett előnyös is, hiszen a természetes ejtésre jellemző nagyobb fokú variabilitáshoz közelíthettünk általa. Mindkét magánhangzó-minőség (a és e), illetve minden egyes mássalhangzótípus azonos eloszlással képviseltette magát a két szóbeli pozíció szerint.

A választott lexémákat egyszerű mondatokba ágyaztuk, amelynek során törekedtünk közel azonos szintaktikai struktúrát és mondathosszt kiépíteni. A célszavak minden esetben 7–10 szótagos mondatok első szavaiként szerepeltek, preverbális fókuszpozícióban vagy a mondat igéiként, azaz mondathangsúlyos helyzetben álltak. Szóhatáron keletkező álgemináta esetében a két szó főnévi csoportot alkotott a (lét)ige előtt.

A vizsgált fonetikai paraméterek között az alábbi abszolút és relatív időtartamok szerepeltek:

A statisztikai elemzéseket az R szoftverben végeztük (R Development Core Team 2018). Az egyes beszélők nyers adatait (az abszolút mássalhangzó- és magánhangzó-időtartamokat) z-transzformációval standardizáltuk annak érdekében, hogy az egyéni artikulációs tempóbeli különbségek ne befolyásolják a mássalhangzótípusok közötti összehasonlítás eredményeit. A tanulmány szövegében megadjuk az időparaméterek átlagértékeit és átlagos eltérését, de az ábrákon és a statisztikai próbákhoz a normalizált adatokat használtuk. Lineáris kevert modellek segítségével kiértékeltük egyrészt a mássalhangzók kvantitásbeli (szingleton, gemináta), másrészt az egyes geminátatípusok ([szingleton,] lexikális, asszimilációs, álgemináta) közötti különbségeket (lmerTest csomag, Kuznetsova et al. 2017). Teszteltük továbbá a helyzet (két, illetve négy szótagos szerkezet) hatását is. A vizsgált függő változók a normalizált mássalhangzó-időtartam, záridőtartam és VOT, valamint a normalizált magánhangzó-időtartamok és a relatív időtartamok voltak. Random faktorként szerepeltettük az adatközlőket (N = 12). A páronkénti összevetésekhez Tukey post hoc tesztet (lsmeans), a p-értékek kiszámításához pedig Satterthwaite-approximációt alkalmaztunk. Az egyéni beszélőkre számolt G/S arányok típusonkénti összehasonlításához páros t-tesztet (t.test) használtunk, miután az adatokon a Shapiro–Wilk-teszttel normalitásvizsgálatot végeztünk (shapiro.test).