A statisztikai próba szerint az akusztikai távolságokra (3. ábra) a célmagánhangzó minősége és a koartikuláció iránya interakcióban hatott (F (1, 37) = 9,89, p < 0,05), mert a célmagánhangzók szerint eltérő tendenciák az irány szerint is eltértek (az irány főhatás azonban nem volt szignifikáns): míg az előrefelé (progresszív, a hangsor vége felé) ható koartikulációban mind az /i/ (különbség: −303 Hz), mind az /u/ (különbség: 108 Hz) erős centralizációt mutatott, addig a hátrafelé (regresszíven, a hangsor eleje felé) ható koartikulációban ennél jóval kisebb különbség volt a magánhangzók között (/i/: 40 Hz; /u/: 25 Hz). Ezzel együtt a hátrafelé, regresszíven ható koartikulációban látható értékek előjele azt is megmutatja, hogy a hátrafelé ható koartikulációban az /i/ a várakozásokkal ellentétesen nem centralizációt, hanem (minimális mértékű) periferikusságot (azaz előrébb képzettséget) mutat az akusztikai adatok alapján.

Az artikulációs távolságokban (4. ábra) szintén szignifikáns interakciós hatást mutatott a magánhangzó-minőség és a kondíció faktor (F (1, 25) = 42,32, p < 0,01), és emellett nem csak a magánhangzó-minőség, de a kondíció, azaz a koartikuláció iránya is szignifikáns főhatású volt. Mindez a post hoc vizsgálat eredményével együtt azt jelenti, hogy az előrefelé és hátrafelé ható koartikuláció eltérően hatott, és az előrefelé ható, azaz progresszív koartikuláció nagyobb centralizáló hatással bírt a magánhangzók megvalósulására (különbség az /i/-ben: −4,35 mm; különbség az /u/-ban: 14,17 mm), mint a hátrafelé, regresszíven ható koartikuláció (különbség az /i/-ben: 0,02 mm; különbség az /u/-ban: −2,46 mm). A regresszív koartikulációban lényegében ugyanazt találtuk a két magánhangzóra: ebben a helyzetben nem centralizálódott sem az /i/, sem az /u/.