A típusonkénti összehasonlítás (7. ábra) során szintén hatékonynak bizonyult a megkülönböztetésben ez a paraméter: F (3, 559) = 90,05; p < 0,001. A páronkénti összehasonlítás szerint minden esetben szignifikáns volt a különbség (p < 0,001), kivéve a Glex és Gassz között. Az átlagértékek a következő sorrendet mutatták: S < Glex (1,57±0,30) < Gassz (1,60±0,33) < Gál (1,75±0,48).

A követő magánhangzóhoz viszonyítva (7. ábra) a záridő átlagosan 1,19±0,38-at tett ki a szingletonoknál, és 2,10±0,74-et a geminátáknál. Láthattuk korábban, hogy a V2 időtartama a gemináták különböző típusain átlagolva nem különbözött a szingletonok V2-időtartamától. Az arány alapján viszont szignifikánsan különböztek a kvantitáskategóriák (F (1, 561) = 239,26; p < 0,001). Hasonló eltérést találtunk a típusok (F (3, 559) = 190,54; p < 0,001), illetve a párok között (mindegyik esetben p < 0,001). Az átlagértékek alapján a következő sorrend mutatkozott: S < Gál (1,59±0,50) < Glex (2,13±0,56) < Gassz (2,54±0,79). A helyzet nem gyakorolt szignifikáns hatást a CD/V2 időarányra.

Összegezve az eredményeket, a zárszakasz aránya mindkét (ti. a megelőző és a követő) magánhangzóhoz viszonyítva nagyobb volt a gemináták esetében, mint a szingletonok esetében.

Elemeztük az egymást követő hangok arányait a szekvenciában abból az indíttatásból, hogy a temporális kompenzáció jelenségét megfigyeljük. Vajon az egyes geminátatípusoknál azonos módon rövidül/hosszabbodik a megelőző, illetve a követő magánhangzó? Az eredmények azt mutatták (8. ábra), hogy a szingletonokat tartalmazó szekvenciában a célmássalhangzót környező magánhangzók (V1 és V2) azonos arányt vesznek, és alig rövidebbek a mássalhangzónál, vagyis a három egymást követő rövid hang körülbelül azonos időarányú a szekvencián belül. Ezt az időszerkezetet tekintettük kiindulásnak, ehhez mérve figyeltük meg a tartamváltozást a geminátatípusokat tartalmazó VCV szekvenciákban. Eredményeink szerint a lexikális és az asszimilációs gemináták esetében a fonológiai hosszúság hatására elsődlegesen a mássalhangzó időaránya növekszik meg, de a megelőző magánhangzó csak annyira, hogy az aránya változatlan marad a szingletonoknál megfigyelthez mérve, míg a szekvencia első két hangjának tartamnyúlását a követő magánhangzó rövidülése kompenzálja. Utóbbi az asszimilációs geminátáknál nagyobb mértékben csökken arányaiban, mint a lexikálisaknál. Ezzel szemben az álgeminátáknál a követő magánhangzó időaránya nagyobb volt, ami kísérletünkben a szóhatáron való megjelenésével, illetőleg a prozódiai helyzettel függhet össze.