A magánhangzók időtartama (várható módon, hiszen a nyíltabb magánhangzók tendenciaszerűen hosszabbak a zártabbaknál, vö. pl. Maddieson 1997) eltért a minőségük függvényében (F (3, 915) = 310, p < 0,001). Az időtartam különbséget mutatott a magánhangzók pozíciójától függően is (F (3, 915) = 104, p < 0,001), illetve a kevert modell nem mutatott szignifikáns interakciós hatást. Az /i/ esetében az első három szótagban az időtartamok (átlag és szórás) 72,0±29,5 ms és 73,5±30,6 ms között alakultak, a negyedik szótagban az /i/ 107,2±26,6 ms átlagidőtartammal realizálódott, ami több mint 30%-os többletet jelent az első három szótagi vokálisokhoz képest. Az /u/ esetében 71,3±27,1 ms és 74,8±27,6 ms között voltak az átlagok és szórások az első három szótagban, míg a negyedik szótagi magánhangzó átlagosan 100,9±23,1 ms-nyi időtartamban valósult meg, azaz legalább 26% volt az eltérés. Az /ɒ/ nyíltabb magánhangzó lévén valamivel hosszabb időtartamokban realizálódott, de a mintázat hasonló volt a felső nyelvállásúakéhoz. Itt az első három szótagban 77,5±29,5 ms és 81,7±31,4 ms közötti időtartamátlagokat mértünk, a negyedikben 106,4±29,3 ms-osat, azaz mintegy 23%-os nyúlást. Az /aː/ némiképp eltérő mintázatot mutatott. Egyrészt fonológiailag hosszú magánhangzóról lévén szó, az időtartamok jelentősen hosszabbaknak adódtak, másrészt viszont egyedül itt tapasztaltunk az első szótagban és a harmadik szótagban is viszonylagos nyúlást a legrövidebb második szótagi magánhangzóhoz képest. A minimumérték 119,2±40,1 ms volt, az első szótagban 127,6±40,4 ms-ot, a harmadikban 126,8±41,1 ms-ot mértünk, míg az utolsóban 143,7±34,5 ms-ot (2. ábra).

 

 

Minden magánhangzó esetében az utolsó szótagi realizálódott tehát a leghosszabb időtartammal, és a post hoc teszt alapján az utolsó szótagbeli magánhangzó időtartama mindegyik korábbi szótagbeliétől szignifikánsan eltért (p < 0,001, az /aː/ esetében csak a második és negyedik szótag között volt p < 0,001, az első és az utolsó, valamint a két utolsó szótag között p < 0,01). Ha nincs is statisztikai eltérés, az első szótagi helyzet kismértékben megnyújtotta az időtartamot a soron következő szótaghoz képest az /i/ kivételével mindegyik magánhangzóban (leginkább az /aː/-ban). Másrészt a fonológiailag hosszú magánhangzó esetében a frázisvégi nyúlás már az utolsó előtti szótagban megkezdődött, míg a fonológiailag rövidekben nem.

 

 

Az első formánsra felírt modellben a célmagánhangzó szignifikáns hatást gyakorolt az F1 értékére, azaz az F1-értékek (várható módon, hiszen a zárt magánhangzók első formánsa alacsony értéket mutat, a nyíltaké pedig magasat, vö. pl. Stevens 1999) eltérést mutattak a különböző célmagánhangzók között (F (3, 914) = 1843, p < 0,001). A szótag sorszáma nem volt szignifikáns hatással az F1-értékekre, és interakciós hatást sem találtunk. Továbbá a páros összehasonlítás sem mutatott a célmagánhangzók eltérő sorszámú szótagjai között szignifikáns eltérést egyik esetben sem (4. ábra). A felső nyelvállású /i/ első formánsai átlagosan 302,7±51,4 Hz és 316,6±42,0 Hz között alakultak, az ugyancsak felső nyelvállású /u/ első formánsai 286,3±59,8 Hz és 307,5±53,5 Hz között. Az alsó nyelvállású /ɒ/ esetében az első formáns értékei átlagosan 596,2±122,6 Hz és 637,1±104,7 Hz közöttinek adódtak. A legalsó nyelvállású /aː/ esetében 840,1±169,8 Hz és 890,9±119,3 Hz közötti átlagértékeket kaptunk szótagonként.

 

 

Az a modell, amelyben a második formáns volt a függő változó, az F1-értékekhez hasonló eredményt hozott, azaz ebben az esetben is a magánhangzó-minőség gyakorolt szignifikáns hatást az F2-értékekre (F (3, 913) = 1875, p< 0,001), míg a szótagok sorszáma nem. A post hoc tesztben a vizsgált magánhangzók különböző sorszámú szótagjait összevetve az F2 esetében sem találtunk szignifikáns eltérést (5. ábra).

 

 

Az elöl képzett /i/ második formánsának átlagértéke 2458,1±361,3 és 2507,2±399,3 Hz között alakult. A hátul képzett sarokponti /u/ másodikformáns-átlagértékei 707,3±168,2 Hz és 760,2±264,4 Hz között, a hátul képzett /ɒ/ értékei 1061,0±101,0 Hz és 1108,6±84,6 Hz között alakultak. A különböző akusztikai vizsgálatok alapján hátul vagy centrálisan képzettnek tartott /aː/ második formánsának átlagértékeit 1460,6±138,4 Hz és 1492,1±139,3 Hz közöttinek mértük.

 

 

A hátul képzett /ɒ/ esetében csekély mértékű hátratolódást figyeltünk meg az álszavakban az elsőtől a negyedik szótag felé haladva 24,2±10,4%-ról 20,9±8,8%-ra, és hasonló mintázatot láttunk az /aː/-ban, ahol 33,4±12,2%-ról 30,3±13,0%-ra változott a normalizált érték, nem érve el a szignifikancia határát. Az elöl képzett /i/ esetében az első nyelvháti szenzor normalizált helyzete 82,6±13,6 és 83,9±14,7% között alakult.

 

 

A post hoc teszt ismét egyedül az /u/ esetében és csak az első és a negyedik szótag között mutatott szignifikáns eltérést (p < 0,0001). Az /u/ esetében a függőleges nyelvhelyzet normalizált adatai az első szótagi 57,6±16,5%-ról a negyedik szótagra 65,3±13,7%-ra emelkedtek, vagyis a legmagasabb nyelvhelyzetet a felső nyelvállású /u/ ejtése az utolsó szótagban mutatta. Az ugyancsak felső nyelvállású /i/ esetében nem láttunk a szótagok között eltérést, az értékek 93,3±6,9% és 95,2±6,1% között alakultak. Az alsó és legalsó nyelvállású /ɒ/ és /aː/ adatai együtt mozogtak, a függőleges nyelvhelyzetet tekintve nem tértek el sem egymástól, sem a szavakon belül a szótagpozíció függvényében. Az /ɒ/ esetében 20,1±15,9% és 24,1±12,9% közötti értékeket mértünk, azaz csekély mértékű emelkedést a szó ejtésében előrehaladva. Hasonlóképpen az /aː/-ban 20,6±16,4%-ról 23,8±13,5%-ra változtak az értékek.