Könnyű viszont a hominímiát és a poliszémiát egy kategória, a többértelműség alatt összevontan kezelni, ezt teszi már Weinreich (1964) is, aki a homonímiát kontrasztív, a poliszémiát pedig komplementáris többértelműségnek nevezi. Formailag ezt az eljárást követi Pustejovsky (1995) is, aki a homonímiával nem is nagyon foglalkozik (akcidentális jelenségről lévén szó, ez érthető is), de Weinreich eredeti példái világossá teszik, hogy ő kontrasztívnak (homonimnak) tekint olyan párokat is, amiket Pustejovsky poliszémként fog fel. Az alábbiakban gyakran fogunk egy olyan példát használni, amit Weinreich és Pustejovsky egyaránt tárgyalnak, ez a turn ’fordul, fordít’ ige és a morfológiailag a magyarban is egyértelműen ehhez kapcsolódó fordulat, fordulás, fordítás főnevek, illetve fordítva határozó és fordított, fordult melléknevek, melyekre együtt a ford tő származékaiként gondolhatunk.

Az első megkülönböztetés, amit a témakör elemzői gyakran megtesznek, az a szófaji kettősség, ill. annak hiánya. A magyarban a morfológia ezt a ford szóbokorban sok helyütt egyértelműsíti, de az angolban máshol is igen gyakori, pl. divorce ’válás/válik’; respect ’tisztel/tisztelet’ stb. Külön érdekes ebből a szempontból az igei turn, melynek a magyarban intranzitív (fordul) és tranzitív (fordít) igealak egyaránt megfelelhet. Weinreich itt a tranzitív alakot tekinti primitívnek és az intranzitívat levezethetőnek, mi viszont mindkettőt ugyanabból az absztrakt ford elemből vezetjük le úgy, hogy az -ul képzővel a cselekvés helyszínét (locus) az alanyra, az -ít képzővel pedig a tárgyra helyezzük. A vektoros szemantika ezt nagyban megkönnyíti azzal, hogy a függvények argumentumszámától függetlenül minden szónak ugyanaz a logikai típusa, a vektor (rendezett szám n-es), bár a különböző szófajokhoz tartozó vektorok a térben észrevehetően elkülönülnek (Lévai–Kornai 2019).

Weinreich ugyan kontrasztívnak tekinti a turned a crank ’megforgatta a kurblit’ és a turned a somersault ’bukfencet vetett’ alakokat, de ezt a tárgyak különbözőségéből vezeti le: az egyik esetben egy konkrét fizikai tárgyról van szó, míg a másikban ’egy forgó mozgással jellemzett cselekvésről’.2 Ebben a felfogásban tehát a ford szemantikai elemért inkább a bukfenc a felelős, a turn itt inkább csak egy tartalmatlan „könnyű ige” (light verb, Jespersen 1965), ugyanúgy, mint a magyar vet, ami egyáltalán nem tartalmaz forgásra utaló elemet.

Az már ebből a példából is kiderül, hogy a szófaji elkülönülés nem feltétlenül tekinthető diagnosztikusnak, annál is kevésbé, mert itt abban sem egységes a szakirodalom, hogy az intranzitív és a tranzitív igéket ugyanabba az osztályba tartozóknak tekintsük-e vagy sem. A kérdést tovább nehezíti, hogy az egyes nyelvek egyáltalán nem ugyanott húzzák meg a szófajhatárokat (Croft 2000; 2024). De még ha egy szófajon belül maradunk is, akkor is joggal bírálja Weinreich a Webster’s 3rd (Gove 1961) szótárkészítési gyakorlatát, melyben a turn igének több mint száz aljelentését és al-aljelentését különítik el. Ezen a modern lexikográfia annyit mindenképpen változtatott, hogy külön kezeli az idiómákat (turn a blind eye, turn the other cheek, turn the corner, turn up your nose, turn Queen’s evidence…) – ezek nagy részére ugyanúgy alkalmazható Weinreich megfigyelése, hogy a turn bennük csak könnyű ige, pl. turn a new page ’új lapot nyit/kezd’; turn up one’s nose ’felhúzza az orrát, fintorog’; stb. Hasonlóan csökkenti az al(al)jelentések kijelölésének terhét az igekötős igék (phrasal verbs, Vincze 2011) különvétele is: turn sg inside out ’kifordít’; turn sb in ’felad (rendőrségen)’; turn sg in ’bead (házi feladatot)’ stb.

Egész más irányba indult el Roman Jakobson, aki a bachelor egyes jelentéseit egyetlen absztrakt alapjelentés ’unfulfilled in typical male role’ segítségével ragadta meg (l. Kornai 2019, 3. fejezet). Ha a ford-hoz hasonló absztrakt jelentést rendelünk a turn-höz is, akkor nagyban redukálni tudjuk az (al)alesetek számát. Lehet, hogy a leginkább specifikus jelentés ’tengely körüli (ismételt) elfordulás’ lenne, és ez jól is illeszkedik az olyan példákra, mint turn a crank ’kurblit megforgat’, vagy akár turn a figurine (on a lathe) ’fafigurát esztergál’. De a forgó mozgásnak egyáltalán nem kell ismétlődőnek lennie, he turned the pancake ’átfordította a palacsintát’, sőt még a teljes 360 fokos fordulat sem szükséges. Tipikus a 180 fok: he turned back ’visszafordult’ és a 90 fok: he turned to the side ’oldalra fordult’; de gyakran kevesebbel is megelégszünk: he turned his head ’elfordította a fejét’. Az absztrakt ford tehát nem tartalmaz a fordulás mértékére vonatkozó specifikációt sem az angolban, sem a magyarban.

Ezzel a Weinreich által javasolt hármas tagolás: „szó szerinti, átvitt, képletes” (literal, shifted, figurative) első két kategóriája automatikusan egybeesik, hiszen a konkrét jelentések értelemszerűen nemcsak a prototipikus esetben (egészen megfordul, többször) lesznek érvényesek. De mi a helyzet a képletes esettel? Ezt most a turn ’átváltozik’ jelentésén fogjuk illusztrálni. Ez a magyarban is megtalálható (hidegre fordult az idő, fordult farkas, átbucskázik körtefává…), de az angolban sokkal gyakoribb: ’to start to have a different quality’ (más minőségűvé kezd válni) (turn blue ’megkékül’, turn angry ’méregbe gurul’, turn traitor ’árulóvá válik’); if milk turns, it becomes sour ’ha a tej megalszik, savanyúvá válik’. (Bár a magyarban a tej nem megfordul, hanem megalszik, de a probléma ugyanaz, hiszen ez a jelenség szó szerinti értelemben alvásnak sem tekinthető.) Itt tehát egy másik jelentéssel van dolgunk, melyet inkább a „minőségváltozás” címszó alatt keresnénk a szótárban – ennek leírásához mindenképp szükségünk lesz egy vált absztrakt szemémára, amibe a ruhaváltástól az őrségváltásig ismét sok dolognak bele kell férnie. A kérdés politópos tárgyalására majd a 4. szakaszban térünk vissza.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a Lyons által felvetett probléma még súlyosabb is annál, mint ahogy ő fogalmaz, hiszen a homonímia és a poliszémia elhatárolására nemcsak elméletfüggetlen, de még elméletfüggő kritériumok sincsenek. A baj az, hogy mind a poliszémiát, mind a homonímiát jól tudjuk kezelni elméleti módszerekkel, csak nem ugyanabban az elméleti keretben. A definíciókban található közös komponens megléte jól tárgyalható a lexikai szemantika klasszikus, Katz–Fodor (1963)-féle elméletében és annak modernebb változataiban, míg a jelentések különbözősége szigorúan definiálva van a Montague-nyelvtanban és annak leszármazottjaiban. Sajnos a Montague-nyelvtanban elejétől fogva szereplő „egyértelműsített nyelv” (disambiguated language) algoritmikus levezetését sohasem dolgozták ki, és ezen elméletnek a szójelentésre vonatkozó technikai eszköze, a jelentésposztulátumok, nem alkalmasak a finomabb megkülönböztetésekre: ha két szójelentés egyike sem következik a másikból logikailag, akkor azok különbözőek. Ennek eredményeképp pl. az óra1 ’időtartam’ és az óra2 ’időmérő eszköz’ ugyanolyan távol kerülnek egymástól, mint a kutya és a macska, hiszen sem az időmérő meglétéből nem következtethetünk hatvan perces időtartamra, sem fordítva. (A helyzet még ennél is rosszabb, hiszen a kutyából és a macskából egyaránt következtethetünk állatra, sőt háziállatra, míg az óra2 tárgy, az óra1 pedig fogalom, ezeknek tehát a nyilvánvaló poliszémia ellenére semmilyen közös implikatív általánosítását nem találjuk.)