Farkas és Roelofsen modelljében az (angol) kérdéseket megvalósító mondatok jelentése levezethető szintaktikai formájukból és intonációjukból. Formájuk, vagyis a mondat fajtája és mondatvégi intonációja meghatározza a kifejezés inkvizitív és informatív tartalmát. A szintaktikai formát a kijelentő/kérdő mondattípusjelölők határozzák meg: a P propozíció a kijelentő mondattípusjelölő hatókörében kijelentő mondatot eredményez, a kérdő mondattípusjelölőében pedig egy kérdő mondatot, mely szükségszerűen inkvizitív, mert egynél több alternatívát tartalmaz. Az intonáció által jelölt nyílt/zárt mondattípusjelölők ehhez a kifejezéshez társulva tovább módosíthatják azok jelentését, például inkvizitívvé tehetnek egy nem inkvizitív kifejezést vagy informatívvá egy nem informatív kifejezést. A mondattípusjelölő-párok leírásához a következő két operátor szükséges. A non-inkvizitív operátor (!), mely egy tetszőleges kifejezésnek képes trivializálni az inkvizitív tartalmát azáltal, hogy azt egyetlen alternatívává „gyúrja össze” (18a), és a non-informatív (?) operátor, mely tetszőleges kifejezés informatív tartalmát trivializálja azáltal, hogy kiegészíti a kifejezést annak komplementumával (18b).

Eldöntendő kérdő mondat esetén egy inkvizitív propozíció az eredmény. A kérdő mondattípusjelölő inkvizitívvé teszi P-t, aminek eredménye ?P. Mivel ?P már maximálisan inkvizitív, vagyis nincs olyan lehetőség, amit ne tartalmazna, a nyílt mondattípusjelölő nem változtat rajta; az ilyen esetek miatt szerepel az operátor (19b)-ben zárójelben.