3.4. A komplementerhalmaz alapú megkötések

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hasonlítsuk össze a kvantorok és fókuszpartikulák eloszlását a magyar preverbális mezőben az előző szakaszban található 3. táblázattal (4. táblázat):
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

4. táblázat: A kifejezések eloszlása a preverbális mezőben
Kvantor pozíció
Fókusz pozíció
Szabadon mozgó kifejezések
minden
kevés
sok
mindkét
legfeljebb n
néhány
mindegyik
kevesebb, mint n
n
x is
pontosan n
legalább n
még x is
csak x
több, mint n
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az összehasonlítás azt mutatja, hogy ez a három preverbális kategória nagy mértékben megegyezik a kvantorok és a fókuszpartikulák hármas csoportosításával a komplementerhalmaz üressége tekintetében.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Néhány különbség azonban fellelhető közöttük. A semennyi szerepel a 3. táblázatban, de ezt a jelen tanulmányban nem tárgyalom külön, mivel ez a kvantoros determináns további szintaktikai változtatásokat, vagyis tagadó szerkezetet vezet be. Azonban, ahogy erre egy névtelen bíráló felhívta a figyelmem, erre is kiterjeszthetők a komplementerhalmaz alapú megkötések, hiszen a (70)-ből is következik (feltételezve, hogy a maximális halmaz nem üres), hogy a komplementerhalmaz nem üres, és valóban ez a kvantoros kifejezés is az igekötő-ige sorrend megváltoztatását vonja maga után:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(70)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A másik eltérés a két táblázat között az összes és a legtöbb elhelyezkedésében van.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(71)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(71a)-ból következik, hogy a komplementerhalmaz üres, míg (71b)-ből sem ez nem következik, sem az, hogy nem üres. Így a komplementerhalmazra vonatkozó osztályozást követve, az összes kifejezésnek a Kvantor pozícióban kellene megjelennie, míg a legtöbb egy szabadon mozgó kifejezés lenne. Láttuk azonban, hogy mindkettőnek a Topik pozícióban kell megjelennie. Ez valószínűleg szintaktikai megkötések miatt van így, lévén, hogy ezek az egyedüli kvantoros determinánsok a magyar nyelvben, amelyeket határozott névelőnek kell megelőznie. Ebből feltételezhetjük, hogy a komplementerhalmazra vonatkozó szemantikai korlátozások egyszerűen nem játszanak szerepet a disztribúciójukban, ellentétben a többi kvantorral.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A többi kvantoros és fókuszpartikulás kifejezésre a komplementerhalmaz alapú megkötések vonatkoznak a magyar preverbális mezőben, melyeket alább összegzek:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(72)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezek a megkötések sikeresen magyarázzák a kvantoros és a fókuszpartikulás kifejezések eloszlását a magyar preverbális mezőben. Fontos megjegyezni azonban, hogy sem a proporcionalitás, sem a partitivitás nem játszik szerepet a fenti kifejezések eloszlásában. Valójában azoknak a kifejezéseknek, amelyek viszonyító/partitívuszi értelemben azt vonják maguk után, hogy a komplementerhalmaz nem üres, a magyarban mind partitívuszi, mind nem partitívuszi szerkezetekben a Fókusz pozícióban kell megjelenniük:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(73)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az, hogy a fenti kifejezések eloszlásában nincs jelen a partitivitás szerepe, több érdekes és még megválaszolatlan kérdést vet fel, amely a jövőbeli kutatások számára nyitott problémát jelent.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave