Gyuris Beáta (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tanulmányok a jelentéstan köréből

A tagadás „típusai”

A tagadásról szóló legkorábbi értekezésekig visszanyúlva, általában két fő „típus” kerül megkülönböztetésre, amelyek azt az intuíciót tükrözik, hogy a tagadó operátornak különböző hatóköre lehet: tág vagy szűk. Arisztotelész (Katégoriák, Hermeneutika) megkülönböztette az „állítás-tagadást” (predicate denial) és a „kifejezés-tagadást” (term negation), a sztoikus iskola filozófusai „külső tagadásról” (external negation) és „belső tagadásról” (internal negation) beszélnek, Jespersen (1917) megkülönbözteti a „nexális tagadást” (nexal negation)1 és a „speciális tagadást” (special negation) és Klima (1964) különbséget tesz a „mondattagadás” (sentence negation) és a „mondatrésztagadás” (constituent negation) között. Ezek a fogalmak ugyan nem mind pontosan ugyanazt fedik, de a döntő szempont, ami összekapcsolja őket, az a tág és a szűk hatókörű tagadás megkülönböztetése. A jelenlegi szakirodalomban a tág hatókörű tagadást általában „mondattagadás” (vagy propozicionális tagadás, propositional negation) néven, a szűk hatókörű tagadást pedig „mondatrésztagadás” (constituent negation) néven említik. Ez utóbbi típus alá sorolják gyakran a toldalékos tagadást (pl. unhappy ’boldogtalan’) és az inherens tagadást (pl. deny ’tagad’). Bár ezek a típusok osztoznak abban a tulajdonságukban, hogy szűk hatókörük van, mégis úgy tekintjük, hogy a toldalékos és az inherens tagadás alapvetően más típusokat képviselnek.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 995 6

Nyelvészet

Kötetünk tizenhárom tanulmánya részben a magyar nyelv korábbi írásokból már ismert szemantikai jelenségeinek, részben első ízben itt bemutatott jelentéstani kontrasztoknak az elemzésére és magyarázatára vállalkozik. A tanulmányok mindegyike az ún. formális szemantika elveit és módszereit követi, tehát igyekszik precíz és cáfolható megállapításokat tenni, és ezeket formális, matematikai eszközökkel is megfogalmazza. A kötet tanulmányai változatos jelentéstani problémákat tárgyalnak. Az egyik a lexikai szemantika egyik alapkérdésére (Hogyan különíthető el egymástól a poliszémia és a homonímia?) ad új választ, négy további pedig az igejelentés és egyes szemantikai igeosztályok jellemzésére tesz új javaslatot, vagy vizsgálja felül a korábbiakat. Ezek az egyet ne/nem/se/sem szerkezettel kompatibilis igék osztályaival; a magyar igetövek eseménylexikalizációs tulajdonságaival; az önkéntelen érzékelést, az önkéntelen megismerést ill. tudást, valamint a fizikai diszpozíciót kifejező igék összefüggő szemantikai jellemzőivel foglalkoznak, illetve a faktivitás mint lexikai tulajdonság elvetése mellett érvelnek. Az írások egy másik csoportja olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeknek a jelentését logikai operátorok segítségével szokás modellezni, mint például az is és a hozzá hasonló fókuszérzékeny additív operátorok, az is-t tartalmazó összetett elemek (mégis, úgyis, így is, igenis, nem is, ugyanis, vagyis és máris), a kvantoros, illetve fókuszpartikulás kifejezések a magyar mondat ige előtti tartományában, a csupasz köznévi argumentumok, a mondattagadás és a fókusztagadás közötti különbség, valamint a tagadás és a diszjunkció hatóköri interakciói. Az igei argumentumszerkezet, a topik összetevők, és a beszédaktusok között létesít kapcsolatot egy további tanulmány, egy másik pedig egy speciális kérdő beszédaktust jellemez. A kötetben mindvégig a közérthetőségre törekedtünk, így azoknak az érdeklődő olvasóknak is ajánlható, akik nem a formális szemantika szakterületének a művelői.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxv//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero