A 2. szakaszban az itt bemutatott vizsgálódások két sarkalatos pontjáról, a köznevek univerzális szófaji meghatározhatóságáról (2.1.), valamint a szemantikai kiindulópontról (2.2.) esik szó. A 3. szakaszban a releváns nyelvi adatokat mutatom be, a 4. szakaszban pedig a csupasz köznevek interpretációiként is megjelenő említett három szemantikai jegy meghatározásait. Mivel a fajta-interpretációt több formális szemantikai tanulmány is a köznevek alapinterpretációjának tekinti, elméleti jelentősége is van annak, hogy a magyarban semleges mondatokban a csupasz közneveknek sohasem lehet fajta-interpretációja. Ennek az interpretációnak még a generikus értelmezésű mondatokban előforduló csupasz köznévi argumentumoknál is meglévő hiányát mutatom ki az 5. szakaszban. A 6. szakaszban összefoglalom az eredményeket: a köznevek lexikálisan adott szemantikai interpretációja univerzálisan alulspecifikált (homályos) a határozottság, határozatlanság, fajtajelölés szempontjából, és csak konkrét nyelvi kontextusban nyerhető el ezeknek a – feltehetően minden nyelv által kifejezhető – szemantikai tulajdonságoknak valamelyike (vagy akár ezek közül több is).1 Az pedig, hogy ezek a tulajdonságok csak determinánssal (vagy azzal egyenértékű morfémával) vagy anélkül is (csupasz köznévi argumentummal) kifejezhetők-e, az adott nyelvek egyéb (szintaktikai, morfológiai) tulajdonságaival áll összefüggésben.