Amikor a (4a) kérdésre érkezik a (4a′) válasz, akkor a „szűk fókuszos” csak Bea alternatívájaként kimondott Izabella húga is hasonló intonációs mintázatot kap, teljes hangsúlyirtással az előfeltevést kimondó részre (4a′.1). Ahogy a (3c) esetében is, a mondat egyetlen Komment IP-ből áll. A hangsúlyirtás a 9. lábjegyzet szerint részleges is lehet (4a′.2). A jelentés háttérre és fókuszra tagolása olyan, mint a 2.1/(2b) példában: az Izabella húga kifejezés van az intonációs fókuszban, a háttérben pedig azokra történik utalás a λ-függvény révén, akik szeretnek pingpongozni. A függvényalkalmazással adódik az állítás, hogy Izabella húga szeret pingpongozni.

A jelentés háttérre és fókuszra tagolása során most azt kell figyelembe venni, hogy az – ezúttal nem szűk, hanem széles/információs – fókuszban álló állítás az, hogy valaki szeret pingpongozni. Ami a háttért illeti, az is Topikbeli jelenléte újabb háttérre és fókuszra való tagolást tesz szükségessé; ilyen jellegű javaslatot a kontrasztív topikos mondatok esetében tesz Krifka (2008, 267–269). A fókusz ezúttal szűk, a húgra való utalást tartalmazza, ami tehát ki van zárva az előfeltevésben (ahogy a (4a′)-ben is). Az ehhez tartozó háttérben a λ-függvény formulájában a P predikátum típusú változó, amelynek lehetséges értékei, amelyek az előfeltevés részét kell, hogy képezzék: a kontextusban elérhető predikátumok. A pingpongkedvelésen kívül tehát a sakk és a tenisz kedvelése is benne van a (4b′.3)-ban szereplő Π halmazban. Mivel az adott beszédhelyzetben még az is elhangozhatott volna, hogy Izabella húga is sportrajongó, a Π a szövegelőzményben ténylegesen megjelent predikátumokon túl azokból (jövőbeli kutatásokat igénylő módon) meghatározható további predikátumokat is tartalmaz. Mint fent bemutatjuk, az az állítás, hogy Izabella húga szeret pingpongozni, ezúttal is kiszámítható, de nyilván kétszeri függvényalkalmazással. A háttérbeli háttérben álló elvont formula (λx.λP[P(x)]) a sajátos mondattagolásból adódik; azt fejezi ki, az előfeltevést is figyelembe véve, hogy egy Izabella húgától különböző személyről már tettünk olyan (vagy hasonló) állítást, amit most róla fogunk.

Nem zárható ki a lehetőség, hogy egy beszélő a (4b) szövegkörnyezetben is a (4a′.1) intonációs mintázatot választja; a (4b′.4) sorban tüntettük fel ezt a lehetőséget. Úgy elemezzük ezt a választást, hogy ezzel az Izabella húga is kvantorkifejezést a mondat Topik–Komment-tagolásában nem a Topik szakaszba sorolta, hanem a (4a)-hoz hasonlóan a Komment szakaszba. Az motiválhatja ezt a választást, hogy úgy ítéli meg, hogy az új mondatot korrekcióként kell megfogalmaznia, mivel pingpongkedvelésről már esett szó korábban – bár a sakk kedvelésével együtt, tehát valójában nem történt hiba az „információcsomagolás” folyamatában (Chafe 1976; Krifka 2008, 243–246).

Mindent egybevetve, az a megfigyelésünk, hogy az is-es kifejezésnek a mondattagolásban Kommentbe sorolódó (4a′.1–2) és Topikba sorolódó (4b′.1–3) olvasata eltérő intonációs variánshalmazzal társítható. E két halmaz metszete azonban nem üres: a Kommentbe illő mintázat részlegessé gyengített hangsúlyirtással (4a′.2) történetesen egybeesik a Topiknak szánt egység Kommentbe olvasztásával kapott mintával (4b′.2). A beszélő tehát – bár ez nem kötelező (rábízhatja a kontextusra is az olvasat egyértelműsítését) – választhat olvasategyértelműsítő mintázatot; és egy statisztikai elemzésben az így döntő (és a korrekciós megközelítést nem választó) kísérleti résztvevők nagy valószínűséggel szignifikánssá tennék a jól megválasztott fonetikai paraméterek közötti különbségeket, ahogyan ez Szeteli et al. (2022) kísérletében megtörtént. A problémakör jövőbeli kutatást igényel, tesztelést és hangzó korpuszok elemzését egyaránt.

Hogy az is-sel módosított kifejezéseket a mondattagolásban nem tekinthetjük kizárólagosan a Komment részének (l. É. Kiss 2002; Varga 2016, 54, (8)), hanem egyes esetekben a Topik részeként jelennek meg, azt Balogh–Langer (2022, 304– 306) is-t tartalmazó szószerkezeti mellérendelésekre (5a,b) és felsorolásokra (5c) vonatkozó példái és prozódiai elemzései is – közvetve – megerősítik. Maguk az idézett szerzők azt állapítják meg, hogy nemcsak az egymás additív előfeltevését kielégítő, így részben „posztszuppozíciósan” működő (Brasoveanu 2013) is-kifejezések viselkednek intonációs fókuszként (l. az ábrán az első két ecsetvonást), de az igei rész egyes komponensei is (l. az utolsó két ecsetvonást) – ellentétben az olyan esetekkel, mint amilyenek e tanulmány 2.1/(2) példáiban szerepelnek; és ennek nem ismerik a teljes magyarázatát.

A háttérben meghúzódó pragmatikai mozgatórugók feltárása jövőbeli kutatást igényel, de úgy ítéljük meg, hogy az IS-típusú kifejezéseknek a mondattagolásban való Topikbeli megjelenési lehetősége mellett megfontolásra érdemes érvekkel álltunk elő.