Az, hogy valamilyen interpretáció tartozhat-e csupasz köznévi argumentumokhoz, csak konkrét nyelvek esetében vizsgálható. Itt azonban a cél az egyes nyelvek sajátosságain túlmutató általánosítások megfogalmazása, univerzális tendenciák kimutatása; ezért három, tipológiailag eltérő nyelv adatait vetem egybe. A magyar, az angol és a mandarin kínai nyelvet hasonlítom össze a csupasz közneveik lehetséges interpretációi szempontjából, de egyik nyelvvel kapcsolatban sem térek ki az itt vizsgált problémával szorosan nem összefüggő nyelvspecifikus sajátosságokra.2 A fő kérdés az, hogy a köznevek lexikálisan rendelkezhetnek-e a határozott, határozatlan, fajtajelölő szemantikai jegyek valamelyikével akár univerzálisan, akár nyelvspecifikusan, az egyes nyelvek egymástól eltérő egyéb tulajdonságaitól függően. A szemantikai szakirodalomban nincs egységes álláspont ezzel a kérdéssel kapcsolatban; a legnépszerűbb nézet az, hogy a főnevek alapvetően fajtajelölők, és e tekintetben a klasszikus hivatkozási alap Carlson (1977). Azonban éppen Carlson érvel később amellett, hogy a főnevek lexikálisan nem fajtát jelölnek, hanem fogalmat (Carlson 2010). Ezt a konklúziót Carlson különféle típusú generikus állításokkal kapcsolatos pszichológiai és nyelvészeti munkák adatainak egybevetése alapján vonja le. A jelen tanulmányban pusztán nyelvi adatokat vetek egybe, de a fajtajelölés mellett a határozottság és határozatlanság szemantikai jegyeket is vizsgálom. Az adatok alapján az a kép bontakozik majd ki, hogy sem a fajta-interpretáció, sem a határozatlanság nem tartozik hozzá a köznevek lexikális jelentéséhez; ezeknek a jegyeknek a „státusza” nem tér el a határozott interpretációétól. A határozottságot nyilvánvaló kontextusfüggősége miatt tudomásom szerint nem is tartotta soha senki a köznevek lexikális jelentéséhez inherensen hozzátartozónak; és az adatok azt mutatják, hogy a határozatlan és fajta-interpretációt szintén a kontextus hívja elő. Ennélfogva egyik jegy sem tekinthető elsődlegesnek a másik kettőhöz képest: a köznevek mindhárom szemantikai tulajdonság tekintetében lexikálisan alulspecifikáltak. Ez az eredmény jó összhangban van Carlson (2010) azon feltevésével, hogy a köznevek lexikálisan fogalmakat (mentális egységeket) denotálnak; hiszen a fogalmaink alapvetően homályosak, és homályosságuk mértéke és jellege függ attól a szituációtól, amely éppen előhívja őket (l. Millikan 2005).

Mielőtt rátérnék az 1.2. és 1.3. alpontokban arra, hogy miről nem lesz itt szó, összefoglalom, hogy milyen elméleti-módszertani kérdésekhez hogyan járulhat hozzá ez a tanulmány.

Ez a tanulmány az (a) pontban jelzett eljárásra koncentrál, mivel a (b) és a (c) pont csak ennek alapján fejthető ki részletesebben. A 4.4.-ben vázolt modell csak példa; a szemantikai kiindulópont és a kiválasztási függvények mint a vizsgált három szemantikai tulajdonság meghatározásai többféle modellel és közvetítő szinttel is kompatibilisek.

A következő alpontokban arra térek ki, hogy a szokásos formális szemantikai elemzések szempontjából mi várható és mi nem várható ettől a tanulmánytól.