Az eddigi szakirodalom már szentelt némi figyelmet az egyet áltárgy – valamint a hozzá hasonló áltárgyak, mint például az egy jót, egy nagyot vagy egy hatalmasat – elemzésének, és főként szintaktikai és/vagy szemantikai elemzését nyújtja ezen áltárgy(ak)nak, l. Kiefer (1992; 1994; 2006), Piñón (2001), É. Kiss (2004), Csirmaz (2008), Halm (2012), Farkas (2017; 2019; 2020a,b; 2021a,b), Farkas–Kardos (2018; 2019a,b), Kardos–Farkas (2022). Jelen tanulmány a nem thematikus és nem referenciális egyet szakirodalmához kíván hozzájárulni azáltal, hogy közelebbről megvizsgálja, hogy annak tagadott alakja (egyet nem, egyet sem, illetve egyet se) miként viselkedik mondattani és szemantikai szempontból, illetve miben tér el a nem tagadott egyet áltárgytól. Vizsgálatom során a mindennapi nyelvből vett példákat kiegészítettem a Magyar Nemzeti Szövegtár (MNSZ, http://mnsz.nytud.hu/) adattárából összegyűjtött példákkal. Bár a hétköznapi nyelvben elsősorban és leggyakrabban olyan szerkezeteket találunk, ahol az egyet se/sem állapotigét (1a) vagy mozzanatos igét (1b) tartalmazó mondatban jelenik meg, a fenti szövegtár adattárából összegyűjtött példák és az azok alapján létrehozott példatáram egy sokkal összetettebb jelenségre világítanak rá.

 

 

A tanulmány a következőképpen épül fel: a 2. rész bemutatja az egyet tagadott alakját, olyan jellemzőket véve figyelembe, mint (i) a három konfiguráció legfőbb ismertetőjegyei, (ii) az ige szemantikai és szintaktikai osztályozása, (iii) az egyet nem/sem/se igéhez viszonyított szórendi helye, valamint (iv) a teljes szerkezet értelmezése. Amellett érvelek, hogy az egy cseppet, egy fillért/krajcárt/garast vagy egy (árva) lelket típusú nem specifikus és határozatlan, tárgyesettel ellátott főnévi kifejezésekhez hasonlóan, amelyeket a szakirodalom ún. minimalizáló elemekként tart számon, az egyet is egyfajta minimalizáló kifejezés, amelyben a se(m) a skaláris is partikula tagadó megfelelőjeként nyomatékosan lefokozó partikulaként viselkedik, és így adja a teljes szerkezetnek az ʼegyáltalánʼ értelmezést (É. Kiss 2002; 2015). A 3. rész az egyet nem/sem/se és az egyet közti különbségekre fókuszál. A párhuzam rávilágít arra, hogy a tagadott egyet-es szerkezet – az ige szemantikai és szintaktikai osztályozása, a tagadott egyet igéhez viszonyított szórendi helye és aspektuális szerepe, valamint a teljes szerkezet interpretációja miatt – merőben különbözik az egyet-es konstrukciótól. Ennek következménye, hogy a tagadott egyet nem foglalhatja el ugyanazt a mondattani pozíciót, mint a nem tagadott egyet, amely az aspektus-frázis (AspP) specifikálójában generálódik, l. Farkas–Kardos (2018) vagy Kardos–Farkas (2022). A 4. rész rövid szemantikai és mondattani elemzését nyújtja az egyet tagadott alakjának. Míg az előbbi elemzés a tagadott egyet-tel megjelenő cselekvést, illetve mozzanatot jelölő igék közti viselkedésbeli különbségekre is fényt derít, az utóbbi elemzés a nem V (még) egyet se(m) és a (még) egyet se(m) V közötti mondattani különbségekre hívja fel a figyelmet. Végezetül az 5. rész összegzi a tanulmányban leírtakat.