Mielőtt azonban megvizsgálnánk, hogy ezek miféle entitásai a modellnek, nézzük meg, hogy mi az, ami a nyelvekben előhívja – lehetővé teszi vagy kikényszeríti – ezt az interpretációt.

Az, hogy egy állítás argumentumai fajta-interpretációt kaphassanak, elsősorban a mondatpredikátumon múlik. A predikátum-tulajdonságok közül az alábbiak a relevánsak.

(a) Vannak csak fajta-típusú argumentummal értelmezhető predikátumok (kihalt, elterjedt, ritka); l. (15)–(18).

(b) A predikátum alkalmazható fajtára is és individuumra is; ilyenek általában a Vendler-osztályok közül leginkább alulspecifikált (atelikus, homogén referenciájú) cselekmény-predikátumok (activity-predicates). Ha generikus értelmezésű az ezekkel a predikátumokkal alkotott mondat, akkor a nézőponti aspektus általában nem lehet progresszív vagy perfektív; vagyis az aspektuálisan jelöletlen állítások azok, amelyek jó eséllyel fajtára (is) vonatkozhatnak. Mivel a magyarban nincs grammatikailag jelölt nézőponti aspektuális különbség az atelikus predikátumokkal alkotott mondatokban, szisztematikusan többértelműek lehetnek az ezeket tartalmazó állítások: epizodikus és generikus értelmezések egyaránt tartozhatnak hozzájuk (határozók jelenléte természetesen egyértelműsítheti őket valamelyik irányban). Ilyen többértelmű magyar mondatok generikus interpretációját vizsgálom meg részletesebben az 5. szakaszban, hogy választ kapjunk arra, hogy miféle interpretációja van a bennük tárgyi argumentumként szereplő csupasz közneveknek.

(c) A predikátum objektum-szintű argumentumot követel meg. Ilyenkor nem kaphat fajta-interpretációt az argumentum akkor sem, ha formailag olyan, hogy jelölhetne fajtát, l. (32).

Ha tehát a predikátum nem csak fajta-típusú argumentumot vehet fel, akkor a predikátum eseményszerkezeti tulajdonságaitól, a mondat nézőponti aspektusától és a mondatban megjelenő (hely)határozóktól függ, hogy lehet-e egyáltalán fajtaként interpretálni valamelyik argumentumot.1 Fajta-interpretációja tehát elsősorban attól lehet egy főnév(i kifejezés)nek, hogy az egész állítás generikus értelmezésű valamely komponensei révén. Ez a tény azt valószínűsíti, hogy a csupasz köznév lexikális jelentésében nincs benne a fajtajelölő tulajdonság; még a kínai köznevekében sem, hiszen a helyhatározók, a zai vagy a le partikulák jelenléte stb. blokkolhatja a generikus interpretációt, így a köznév fajtainterpretációját is, l. az egyértelműen határozatlan interpretációjú közneveket (3), (4)-ben, valamint a határozott interpretációjúakat (22), (23)-ban. A nyelvi adatok tehát azt mutatják, hogy a fajta-interpretáció is kontextusfüggő; vagyis ez az interpretáció is alulspecifikált köznévi denotációkon működő kiválasztási függvénnyel jellemezhető.

A fajta-interpretációnak megfelelő kiválasztási függvényt úgy definiálhatjuk, hogy egy reprezentatív elemet választ ki a főnév denotációjából. A reprezentatív elem meghatározása azonban kontextusfüggő; ezért nem követjük itt Carlson megoldását, vagyis a reprezentatív elemek halmazát nem egyszerűen 〈ek〉 típusú entitások halmazaként határozzuk meg. Azt feltételezem, hogy a modell csak 〈e〉 típusú objektumokat tartalmaz (a félháló plurális individuumai is ilyenek), és ezeken értelmezhető egy prototipikalitás szerinti rendezés is. A félhálóstruktúrát létrehozó rendezés összegképző műveletnek feleltethető meg, azaz a számfogalmat (egyes, többes, számsemleges stb.) képes modellezni; a félháló atomos vagy nem-atomos volta pedig a megszámlálható dolgokat denotáló főnevek és az anyagnevek közötti különbséget teszi explicitté; a fajtajelölés azonban valami másféle rendezésen alapul. A javaslatom ennek megfelelően az, hogy kétféle rendezést kell definiálni a modellben: az egyik a számjelöléshez szükséges összegképző művelet alapjául szolgál, a másik pedig a prototipikusság szempontjából rendezi az 〈e〉 típusú objektumokat. Ennek a modellnek a formális kidolgozásával itt nem foglalkozom részletesen, de ahogy például többféle modalitástípust is lehet egy modellen belül definiálni, úgy ez is megoldható. A következő, 4.4. szakaszban fél-formálisan felvázolok egy szokásos félhálós modell kiegészítéseképpen egy ilyen prototipikalitás szerinti rendezést, l. a (36) ábrát.

A fajta-interpretáció egy így átalakított modellben olyan függvény lenne, ami egy főnévi denotációkat modellező, a prototípuselmélettel is összhangban definiált (azaz minimum kétféle rendezést tartalmazó) struktúrából kiválaszt egy reprezentatív elemet; 〈e,t〉 típusú argumentumra 〈e〉 típusú reprezentatív entitást eredményez:

A prototipikalitás szerinti rendezésről annyit bizonyosan megállapíthatunk, hogy nem-lineáris, azaz lehetnek a rendezés alapján nem összehasonlítható, azaz „egyformán reprezentatív” elemei a köznévi denotációknak. Az, hogy mi számít reprezentatívnak, a mondatpredikátumtól is függhet. Például az A bálna emlős állítást bármelyik bálna-individuum igazzá teszi, vagyis az emlős tulajdonság szempontjából az egész főnévi denotáció reprezentatív, de pl. az A madarak tojást tojnak állításban a reprezentatív elemnek nősténynek és ivarérettnek kell lennie. Ez utóbbi mondat többes számú köznevének megfelelően az fkind függvény összeg-individuumot választ a tojást tojik predikátum által az ivarérett nőstények halmazára korlátozott reprezentatív halmaz elemei közül.

Ha a fajta-interpretációt repezentatív elem kiválasztásával modellezzük, akkor explicitté tehetők a határozott és a fajtajelölő interpretáció közötti különbségek és hasonlóságok is. Az is magyarázhatóvá válik, hogy miért kaphatnak határozott és határozatlan névelős kifejezések is fajta-interpretációt: az ezekhez tartozó függvények is kiválasztanak egy elemet, és ha a kiválasztott elem reprezentatívnak tekinthető (az igei predikátum vagy a kontextus egyéb tulajdonsága jóvoltából), akkor lehet fajta-interpretációja.