A tágabb értelemben vett generikus állításoknak többféle típusa van (l. Krifka et al. 1995), azaz többféle értelemben beszélhetünk generikus mondatokról. Az egyik eset az, amikor van a mondatban legalább egy fajtajelölő kifejezés, és az állítás erről a fajtáról szól. Ezen belül is a legtipikusabban generikus állításokban a predikátum jelentése olyan, hogy a fajta-argumentumot meg is követeli, vagyis ezek a predikátumok nem tűrik az objektum-szintű argumentumokat (emlős, elterjedt, gyakori stb.):

 

 

Ezeknek a Carlson (1977) által fajtaszintűnek nevezett predikátumoknak (kindlevel predicates) az argumentuma csak fajtára referálhat; vagyis a 4.3. szakaszban mondottak értelmében az ilyen predikátumok argumentumának az interpretációja csak a köznév denotációjából kiválasztott reprezentatív elem lehet. Az, hogy a fajta-interpretáció milyen nyelvi kifejezésekhez tartozhat, nyelvfüggő: mint láttuk, a fajtát jelölő argumentum lehet csupasz főnév is, de nem minden nyelvben. A magyarban, szemben a kínaival és az angollal, mindig kell a határozott névelő a fajta-interpretációhoz, l. (20), (21). Vannak azonban a magyarban is olyan adatok, amelyekben látszólag valamiféle fajta-interpretáció tartozik a csupasz köznévi argumentumhoz, mint például az alábbi generikus mondatokban a tárgyhoz:

 

 

Ahhoz, hogy megvizsgálhassuk ezekben a mondatokban a csupasz köznévi tárgyhoz tartozó interpretációt, előbb a teljes állításokhoz tartozó interpretációs lehetőségeket kell szemügyre vennünk. A (44)–(46) mondatok többértelműek, és a többértelműség forrása részben a határozott névelős alany, amelyhez tartozhat határozott és fajta-interpretáció is ezekben a mondatokban, részben pedig a predikátum, amely értelmezhető szituációhoz kötötten és szituációtól függetlenül is. Ennek megfelelően a (44)–(46) mondatok értelmezhetők epizodikusan, azaz a megnyilatkozással egy időben zajló eseményt leíró állításként, és karakterizáló állításként is. Az utóbbi esetben a predikátum vonatkozhat egy adott csoportra vagy az egész fajtára is; például (44) egyik értelmezésében a predikátum vonatkozhat zsiráfok egy adott csoportjára, a falevéllegelést mint rájuk jellemző tevékenységet leírva; és vonatkozhat ez a jellemzés a zsiráfra mint fajtára is. Így a predikátum kétféle karakterizáló értelmezése mellett meglévő epizodikus értelmezéssel együtt a (44)–(46) mondatok háromértelműek: például (44) az első értelemben egy bizonyos szituációban adott zsiráfok (határozott interpretáció) éppen zajló legelészéséről szól; a második értelemben egy adott szituációban adott zsiráfok (határozott interpretáció) szokásos cselekvéséről (karakterizálás); és értelmezhető (44) fajtaszintű individuumra (reprezentatív elemre) vonatkozó generikus állításként is. A háromféle interpretációnak háromféle igazságfeltételei vannak, és egyiknek az igazságából sem következik a másik két interpretáció igazsága. Abból, hogy egy adott zsiráfcsoport éppen falevelet legel, sem a csoportnak a szokásos cselekvésére, sem a fajtájuk jellemzőire nem következtethetünk. A karakterizáló értelmezés esetében egy csoport (a zsiráfok határozott értelmezése) szokásaiból – azaz a predikátum által leírt események rendszerességéből – sem éppen zajló eseményre, sem a fajta tulajdonságaira nem következtethetünk (deduktív logikai alapon). A fajtára vonatkozó állítás igazsága pedig nem vonja maga után sem az epizodikus, sem a habituális értelmezés igazságát; egy fajta nem-inherens tulajdonságaiból (szokásaiból) nem következik semmi egy, a fajtához tartozó individuum(csoport) tulajdonságaira, cselekvésére, szokásaira nézve; például állatkertben élő zsiráfoknak nem biztos, hogy rendszeresen megadatik a falevéllegelés lehetősége. Éppen a kivételek megengedése különbözteti meg a generikus állítások igazságfeltételeit az univerzális állítások igazságfeltételeitől, l. részletesebben a generikus állítások igazságfeltételeiről Asher–Pelletier (2013).