A bemutatott nyelvi adatok és elemzések alapján megalapozottnak tűnik az a feltevés, hogy nem tekinthető egyik fent vizsgált interpretációtípus sem (határozott, határozatlan, fajtajelölő) a köznevek lexikális jelentéséhez univerzálisan jobban hozzá tartozónak, mint a másik kettő. Az adatok alapján az a kép bontakozik ki, hogy az, hogy ezek közül az interpretációtípusok közül melyikkel vagy melyekkel rendelkezhet a csupasz köznévi argumentum, csak azoknak a teljes állításoknak az ismeretében derül ki, amelyekben konkrétan megjelenik a főnév. A mondatpredikátum, a határozók, a mondatszerkezet és egyéb nyelvi és nem nyelvi kontextuális elemek pontosítják az argumentumok – köztük a csupasz köznévi argumentumok – interpretációját úgy, hogy meghatározhatóvá válik (esetleg többféleképpen is a többértelmű mondatok esetében) az állítások igazságfeltételeihez való hozzájárulásuk; gondoljunk például a fajta-interpretációjú argumentumot megkövetelő predikátumokra, vagy az egzisztenciális interpretációt lehetővé tevő/kikényszerítő helyhatározókra stb. Nyelvspecifikus korlátozások kétségtelenül vannak arra vonatkozóan, hogy melyik interpretáció fejezhető ki egyáltalán csupasz köznévvel; az azonban közös a vizsgált nyelvekben, hogy az adott nyelvben elvben megengedett interpretációk is csak a konkrét mondatokban, szövegkörnyezetekben, egyéb, nem-nyelvi kontextusokban válhatnak lehetővé (vagy lehetetlenné).