(2b)-ben – amely akkor igaz, ha János nem vette fel a sapkát vagy nem vette fel a sálat – fordítva van: a diszjunkció hatóköre terjed ki a tagadásra (a továbbiakban ezt nevezzük Tág Hatókörű Diszjunkció, azaz TD, értelmezésnek); vö. (3b).2

Korábbi megfigyelések alapján, míg bizonyos nyelvekben mindkét értelmezés elérhető, addig más nyelvekben úgy tűnik, hogy az SZD értelmezés hiányzik. Szabolcsi (2002) szerint az SZD értelmezés hiányát az magyarázza, hogy az érintett nyelvekben a diszjunkció egy ún. Pozitív Polaritású Elem (PPE). A PPE-k közös tulajdonsága az, hogy nem értelmezhetők „negatív” környezetekben. Közelebbről megvizsgálva azt látjuk, hogy a PPE-k – mint pl. az angol some vagy a magyar egy – előfordulása tiltva van olyan velük egy tagmondatban lévő antiadditív operátorok közvetlen hatókörében, mint pl. a mondattagadás vagy a nobody-hoz hasonló negatív névmások.3 Például (6)-ban az egy névelő által bevezetett, egzisztenciálisan értelmezett határozatlan főnévi kifejezés a tagadáshoz viszonyítva csak tág hatókört vehet fel (6a). Az az értelmezés, amelyben az egy a tagadás közvetlen hatókörében jelenne meg (6b), nem elérhető a magyar beszélők számára.

A nyelveknek a Diszjunkció Paraméter mentén történő kategorizálása a nyelvek felnőtt beszélői számára elérhető értelmezéseken alapszik. Az óvodáskorú gyerekek számára elérhető értelmezéseket vizsgáló első kísérletek eredményei némiképp meglepő módon nem mutatták ki a felnőtteknél tapasztalható +/−PPE dichotómiát (Goro–Akiba 2004a,b; Jing et al. 2005). Ezek a kísérletek arra jutottak ugyanis, hogy a gyerekek nem feltétlenül anyanyelvük felnőtt beszélőivel azonos módon értelmezik a diszjunktív tagadó mondatokat, hanem függetlenül a nyelv +PPE vagy −PPE státuszától jellemzően csak az SZD értelmezést érik el. Azonban a diszjunktív tagadó mondatok elsajátítását a korábbiakhoz hasonló módszerekkel vizsgáló későbbi munkák közel sem mutatnak egységes képet. Bár születtek e változatosság egy részét magyarázni képes javaslatok (Pagliarini et al. 2018; 2022), dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az irodalom által eddig feltárt variáció az e magyarázatok által jósolt mintázaton is túlmutat. Ez az egyes nyelvek kísérleti eredményei közötti eltérések mögött álló, az eddigi magyarázatok körén kívüli tényező jelenlétére utalhat. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, lehetséges-e, hogy a talált különbségeknek legalább egy részéért egy, a korábbi kísérletes vizsgálatok során nem megfelelően kontrollált változó: a kísérletek tagadott diszjunktív célmondatait alkotó megnyilatkozások prozódiája a felelős.

Surányi és Gulás (2022) egy magyar felnőttekkel végzett kísérletben azt mutatták ki ugyanis, hogy a mondatprozódia fontos szerepet játszhat a diszjunktív tagadó mondatok két lehetséges hatóköri olvasatának engedélyezésében. A felnőttek eredményeiből azonban nem következtethetünk arra, hogy a gyerekek is a felnőttekhez hasonló érzékenységet mutatnak a prozódiai információkra e mondattípus értelmezése során. Mindezek alapján a dolgozatban bemutatandó kísérlet két kutatási kérdésre keresi a választ: