Hunyadi (1981; 1999; 2002) a fenti kísérletes munkákat megelőző, magyar adatokkal alátámasztott úttörő munkáját is az az eredeti felismerés vezette, hogy a prozódia – különösen a mondat prozódiai szerkezete és részben ebből is adódó prominenciaviszonyai – fontos szerepet játszik a magyar mondatok logikai hatóköri viszonyainak a kifejezésében. Modelljét részletesen illusztráljuk, mert megértése segíthet megvilágítani, hogy a kísérletünkben alkalmazott prozódiákat miért úgy alkottuk meg, hogy a köztük lévő különbség elsősorban az intonációs frázisok szerkezete legyen. Az általa javasolt modell illusztrációjaként tekintsük az alábbi, logikailag kétértelmű példát:

Abból a részben már empirikusan is igazolt szakirodalmi általánosításból kiindulva, miszerint a mondatprozódia hatást gyakorolhat a hatókör-értelmezésre, lehetségesnek tűnik, hogy a prozódiai megvalósítás jelentősen befolyásolhatja az (1)-hez hasonló diszjunktív tagadó mondatok TD, ill. SZD olvasatának elérhetőségét is. Ennek a lehetőségnek a megalapozottságát tovább erősíti az a megfigyelés, hogy a prozódia egyértelműsíteni képes a kétértelmű angol diszjunktív kérdéseket. Az ilyen kérdések megengedik ugyanis az eldöntendő (16a) és a választó kérdés (16b) olvasatot is:

kanonikus prozódiai formájához társított elsődleges jegyek – mint pl. a prozódiai frázisok felosztása, ill. a köztük lévő prominenciaviszonyok – leírása megtalálható a korábbi irodalomban (l. Bartels 1999 és az ott hivatkozott munkák). Eldöntendő kérdés olvasat mellett csak a diszjunkció második tagja visel kötelezően dallamhangsúlyt, és a diszjunkció két tagja tipikusan egy közös prozódiai frázis részeként valósul meg. Az eldöntendő kérdések kanonikusan emelkedő dallammal zárulnak. A választó kérdések tipikus prozódiai jegyei közé tartozik a diszjunkció mindkét tagjának hangsúlyossága, melyek külön prozódiai frázisokba tartoznak. Itt a diszjunkció első tagja emelkedő, a második tagja eső dallammal végződik.

Az angol diszjunktív kérdéseket vizsgáló tanulmányukban Han és Romero (2004, 181) említik a prozódiai megvalósulásnak a tagadott diszjunktív mondatok értelmezésére gyakorolt lehetséges hatását. Állításuk szerint (17) példamondatuk – melyben a tagadást a never ’soha’ negatív határozószó képviseli – „semleges intonációval” ejtve az SZD értelmezést képviseli, és ennek megfelelően természetesen követhetik a (17a)-hoz hasonló folytatások. A diszjunkció mindkét tagjára helyezett „fókuszhangsúly” azonban a TD értelmezést eredményezi, mely a (17b) típusú folytatásokkal fér össze.

Annak ellenére, hogy a TD és SZD olvasatokhoz társított prozódiákat máshogyan jellemzik, mint azt Bartels (1999) teszi, Han és Romero (2004) egyértelműen párhuzamot vonnak a fent tárgyalt diszjunktív kérdések és az általuk megfigyelt diszjunktív tagadó kijelentő mondatok két lehetséges prozódiai megvalósítása között. A prozódia angol diszjunktív kérdések értelmezésében betöltött szerepét Pruitt és Roelofsen (2013) kísérletes módszerekkel vizsgálták. Tanulmányukban igazolták, hogy az intonációs kontúrok közötti és a hangsúlyozásban tetten érhető, valamint az ezekkel együtt járó prozódiai frázisszerkezet-beli különbségek hatással vannak az értelmezések kialakulására.

A prozódia diszjunktív tagadó kijelentő mondatokra gyakorolt hatását először Larralde és munkatársai (2021) tanulmányozták. A szerzők a diszjunkciót kifejező funkciószó, az ou jelölt prozódiai hangsúlyozásának diszjunktív tagadó mondatokra gyakorolt hatását vizsgálták francia óvodáskorú gyerekek bevonásával. Kísérleti módszerük Goro és Akiba (2004a,b) igazságérték-ítéleti feladatának egy változata volt. A szerzők felvetése szerint az ou hangsúlyozása a diszjunkció fókuszáltságát, és így tág hatókörét eredményezheti. A gyerekek válaszai arra utalnak, hogy a diszjunkcióra helyezett (fókusz)hangsúly – amelyet a szerzők „szokatlanként” jellemeznek – több TD értelmezést vált ki, mint a természetes, szokásos prozódiával kiejtett mondatok, amelyekben a diszjunkció hangsúlytalan. Mivel kísérletük felnőtt kontrollcsoportjának résztvevői csak a „természetesként” jellemzett prozódiával hallották a tesztmondatokat, nem tudhatjuk, hogy a kísérletben használt, a diszjunkciót érintő hangsúlyozás ugyanolyan – ill. valójában bármilyen – hatással van-e az értelmezések elérhetőségének arányára a felnőttek esetében is. Az sem teljesen világos, hogy a gyerekek esetében a prozódia milyen módon hatott a gyerekek értelmezéseire. Nem zárható ki teljesen ugyanis, hogy a gyerekek pusztán a „szokatlansága” miatt társították gyakrabban a jelöltebb, és így „szokatlanabb” TD értelmezést a szintén „szokatlan” prozódiai formához. Mindettől függetlenül azt mondhatjuk, hogy mivel a diszjunkciót kifejező funkciószó hangsúlyozása valóban erősen jelölt prozódiai megvalósításnak számít, valószínűtlen, hogy az előző részben leírt variációért a különböző, óvodáskorúakkal végzett kísérletek eredményei körében a diszjunkció hangsúlytalansága ill. hangsúlyozottsága volna felelős.

Surányi és Gulás (2022) Goro és Akiba (2004a,b) módszerén alapuló kísérlete szintén a prozódia hatását vizsgálta diszjunktív tagadó kijelentő mondatokban. Amint fentebb is említettük, anélkül, hogy ezt részletesen kifejtenék, Han és Romero (2004) párhuzamot vonnak az angol diszjunktív kérdések (Pruitt–Roelofsen 2013) két olvasatának prozódiája és az angol tagadott diszjunktív állítások két prozódiája között. Ezzel párhuzamosan Surányi és Gulás (2022) is az angol diszjunktív kérdések kétfajta prozódiájának mintájára, valamint Hunyadi (1981; 1999; 2002) modelljének megfelelően alkották meg a kísérletükben használt kétfajta prozódiát: a két prozódia közötti legfőbb különbség az intonációs frázisainak száma volt. Az egyik prozódiai kondícióban egy, a másik prozódiai kondícióban két intonációs frázisból épültek fel a tesztmondatok, melyek ebben a tekintetben a Hunyadi által a magyarban az egyenes és fordított hatóköri olvasatokkal összefüggésbe hozott, (15a)-ban és (15b)-ben illusztrált két prozódiai szerkezetet követték. A kísérlet eredményei azt mutatták, hogy e két prozódia közötti különbség jelentős hatással van a diszjunktív tagadó mondatok két értelmezésének az elérhetőségére: az egy intonációs frázist tartalmazó prozódia az SZD, a két intonációs frázisból felépülő prozódiai forma pedig a TD értelmezésnek kedveztek.

Az eddig bemutatott érvek rávilágítottak, hogy egyrészt a prozódia általánosságban hatással lehet a hatóköri kétértelműségek értelmezésére, másrészt Larralde és munkatársai (2021) eredményein keresztül azt is láttuk, hogy a gyerekek érzékenyek a prozódiára a jelen tanulmányban is vizsgált diszjunktív tagadó mondatok értelmezésekor. Mindezeket figyelembe véve az alábbiakban bemutatott kísérlet azt vizsgálja, hogy a Surányi és Gulás (2022) által használt két prozódiai szerkezet közötti különbség az óvodáskorú magyar gyerekek hatókör-értelmezését is jelentősen befolyásolni képes-e diszjunktív tagadó mondatokban.