Főszerkesztői utószó

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jelen, harmincötödik kötetét az Általános Nyelvészeti Tanulmányok az elméleti nyelvészet egyik központi területének, a jelentéstannak szenteli. Mindeddig tisztán szemantikai tárgyú tanulmánygyűjtemény a periodikum működése során mindössze két alkalommal jelent meg: a legutóbbi közel két évtizede, 2005ben, a kognitív szemantika területére fókuszálva; azt megelőzően pedig még két évtizeddel korábban, 1985-ben, teljes egészében az akkori MTA Nyelvtudományi Intézet szerzőinek tollából. Ez utóbbi kötet lexikológiai és szövegszemantikai fókuszú elemzések mellett négy formális szemantikai – a korabeli szóhasználattal élve: mondatszemantikai – írást közölt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Idei kötetünk ez utóbbi nyelvészeti részdiszciplínára, a nyelvi jelentések formális eszközökkel történő modellezését célul kitűző formális szemantikára koncentrálva gyűjt egybe friss kutatási eredményeket a terület hazai és külföldön élő jeles művelőitől. Bár egyes, a mondat és a diskurzus viszonyát érintő jelenségkörök formális logikai eszközökkel történő elemzését gyakran a „formális pragmatika” címkével illetik, a jelen kötet tudatosan eltekint a „formális szemantika” és a „formális pragmatika” fogalmainak éles megkülönböztetésétől és – egyszerűsítéssel élve – a gyűjteménynek a szemantika és pragmatika határterületeit tárgyaló írásait is a tág értelemben vett „formális szemantika” körébe sorolja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E hagyományosan mindenekelőtt a logikával és a filozófiával közvetlen érintkezésben lévő részdiszciplína (elsősorban Richard Montague nevéhez köthető) kezdetei – nyelvészeti tudományterületként – a hatvanas évek végére nyúlnak vissza. Az azóta dinamikus fejlődést felmutató, és ma is egyre újabb irányokban bővülő tudományterület – amint az reményeink szerint kötetünkből is kiviláglik – ma már rendkívül széles spektrumot ölel fel. Az itt közölt tanulmányok témái a szószemantika hagyományos kérdéseitől kezdve az események aspektuális szerkezetéhez, a kvantifikációhoz, valamint a logikai hatókörhöz közvetlenül kapcsolódó problémákon keresztül egészen a mondatok diskurzushoz való viszonyáig, benne a mondat topik–komment tagolásáig, a fókuszálás szerepéig és a kommunikatív funkciókig terjednek. Egy-egy elemzett jelenség vizsgálata jellemzően több nyelvészeti területet is érint: a kötet lapjain lexikológiai, morfoszintaktikai, prozódiai és diskurzuspragmatikai vonatkozások mellett az anyanyelvelsajátítás és a számítógépes nyelvészet szempontjaival is találkozhat az Olvasó.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kötetnek már csak terjedelmi okokból sem lehetett célkitűzése a tudományterület teljességét átfogóan bemutatni, ennek ellenére a benne összegyűjtött tizenhárom dolgozat kifejezetten sokrétű, összetett képet ad a hazai és külhoni magyar formális szemantikai kutatások legújabb eredményeiről és mai irányairól. Ezúton fejezem ki köszönetemet a cikkek szerzőinek, valamint a szakértelmüket és idejüket a tanulmánygyűjtemény javára felajánló anonim bírálóknak azért az ÁNyT hagyományaihoz méltó, igényes szakmai munkáért, amelynek eredményeként egy kiemelkedő színvonalú, a magyar nyelvű jelentéstani szakirodalmat jelentősen gazdagító kötet születhetett. Végső formájukat a korábbiakhoz hasonlóan a jelen tanulmányok is Siptár Péter értő és nagy türelemmel végzett szöveggondozásának, és G. Kiss Zoltán kiváló tördelői munkájának köszönhetik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Külön köszönet illeti a gyűjtemény szerkesztőjét, Gyuris Beátát, akinek az alapos, a szerzőket segítő, fáradhatatlan szerkesztői munkája nélkül – melynek során még a főszerkesztői kérésekre és javaslatokra is mindvégig figyelemmel tudott lenni – a kötet a jelen formájában biztosan nem jöhetett volna létre.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Surányi Balázs
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave