A fentiekben javasolt elemzés a tagadó partikulának az értelmezéshez való hozzájárulását ragadja meg a „fókusztagadás” konstrukciókban, eltérő szűk/argumentum-fókuszszerkezetekkel. E javaslat alapján felvetődik az a lényeges kérdés, hogy a természetes nyelvi tagadás általános elemzésében különbséget kelle tenni a „fókusztagadás” (pl. (1b)) és a „mondattagadás” (pl. (1a)) értelmezési mechanizmusai között. Ezen esetek egységes kezelése mellett érvelünk, azonos szemantikai reprezentációkkal de eltérő kommunikatív funkciókkal. Egy ilyen egységes elemzés alapjaiban feleslegessé teszi a fenti két tagadástípus megkülönböztetését. A „mondattagadás” (pl. (1a)) eseteiben a megnyilatkozás tág fókusz (predikátumfókuszvagy mondatfókusz-) szerkezettel rendelkezik, ahol az aktuális fókusztartomány (AFD) tartalmazza a predikatív elemet. A predikátumés mondatfókusz-szerkezetek közötti különbség a topik–komment szerkezetben és az AFD tartományában van (17).

 

 

A szintaktikai szerkezet, a szemantikai reprezentáció és az információegységek halmaza mindegyik fókuszszerkezet esetében azonos. A különbség a pragmatikai strukturálásban van, ami a különböző kommunikatív funkciókat tükrözi. Az információszerkezet szintjén a tagadás ezt a funkciót célozza meg. A kommunikatív funkciót a pragmatikai előfeltevés és a fókusztartalom speciális kapcsolataként ragadjuk meg. A szűk/argumentum-fókuszszerkezetben ez az „azonosítás reláció”, amit az előző szakaszban tárgyaltunk. A predikátumfókuszszerkezetben az AFD több információegységet tartalmaz, beleértve a predikatív elemet, de nem tartalmazza a topik összetevőt. Ebben az esetben a kommunikatív funkció az, hogy az AFD-ben lévő információ az adott topikra vonatkoztatva állításra kerül (18). Ezt az „állítás/predikáció reláció” ragadja meg.

 

 

Ennek a relációnak a helyes megragadása érdekében az IS projekción belül fontos a topik–komment szerkezet megjelenítése is. Mivel az aktuális topik összetevő az adott nyelvtől függően lehet a PFD-n belül vagy kívül is, ezért a topikra külön utalni kell, az nem vezethető le közvetlenül a PFD/AFD/NFD megkülönböztetésből.

 

 

A 13. ábra bemutatja az IS projekciót azokban az esetekben, ahol a tagadás egy tág fókusz szerkezettel együtt fordul elő. A két példában a tagadás operátora az eltérő kommunikatív funkciókat célozza. Ez a predikátumfókusz (13a. ábra) esetében ahhoz az átadott információhoz vezet, hogy a Petire vonatkozó állítás, miszerint „megcsókolta Katit Londonban”, helytelen, míg a mondatfókusz (13b. ábra) esetében az átadott információ az, hogy a „Peti megcsókolta Katit Londonban” esemény bevezetése hibás. Mindkét eset a közös alap korrekcióját kívánja.

 

 

Ez a javaslat egységes elemzést kínál arról, hogy a természetes nyelvi tagadás hogyan járul hozzá a mondatértelmezéshez az információszerkezet szintjén. A fenti javaslat érint egy másik fontos kérdést is, hogy pontosan hogyan kell érteni a kommunikatív funkción lévő elutasítás operátorát. A javaslatban ez az operátor egyértelműen az adott relációt módosítja, és nem a relációban szereplő információs tartalmakat. Ezáltal kizárjuk azokat az értelmezéseket, amelyek a topikról negatív állítást tesznek, avagy egy negatív eseményt vezetnek be. Vagyis a

search

(⊔TOP, ∼ ⊔AFD) avagy

search

(∼⊔AFD) értelmezések nem lehetségesek. Ez utóbbi közvetlenül kapcsolódik egy párhuzamos kérdéshez, amelyet Bernard (2019) tárgyalt a mondattagadás eseményszemantikában való értelmezésével kapcsolatban. Bernard amellett érvel, hogy a mondattagadás eseteiben egy negatív esemény kerül bevezetésre, nem pedig egy esemény létezésének tagadása történik. A mi megközelítésünkben a kérdés lényege ugyanaz, de itt úgy érvelünk, hogy ez az információszerkezet része, vagyis a kérdés az, hogy mit kommunikálunk, milyen információt közvetítünk. A (17b) tagadó mondata az adott esemény mentális reprezentációját idézi, és a pragmatikai állítás az, hogy ilyen esemény nem létezik, és mint ilyen, nem lehet a közös alap része. Ezt a megközelítést jól alátámasztja azon különböző nyelvek létezése is, ahol a tagadás egy irreális jelöléssel együtt fordul elő, ami egy meg nem valósult eseményt jelez (ilyen nyelv pl. a maung (ausztrál); Miestamo 2017).