Ebben a tanulmányban az úgynevezett faktív igék empirikus tulajdonságait vizsgáltam a magyarban, különös tekintettel azokra a szintaktikai, morfológiai és pragmatikai tényezőkre, amelyek azonos predikátumokkal faktivitási alternációkat idéznek elő. Ezek alapján amellett érveltem, hogy a faktivitás, legalábbis a magyarban, nem lexikailag kódolt. Egyrészt, a faktivitás nem egyetlen, jól definiált tulajdonság, hanem tulajdonságok halmaza: egy (objektív) veridikális következtetés, egy szubjektív veridikális következtetés és az objektív veridikális következtetés kivetítése (projekciója) a következménytörlő operátorok hatókörében. Másrészt, a szintaxis, bizonyos morfológiai tényezők, információszerkezeti megfontolások és az átadott információ valószínűsége mind befolyásolják e következtetések meglétét vagy hiányát. Ezek a tények nehezen egyeztethetők össze azzal a hagyományos elképzeléssel, hogy a faktivitás lexikálisan kódolt tulajdonság. Amellett érveltem, hogy a (projektáló) veridikális következtetés a hallgató által a beszélő információs állapotáról felállított hipotézis. Felvázoltam, hogy ezt a hipotézisalkotást hogyan befolyásolják a magyarban grammatikai és pragmatikai tényezők. Rámutattam arra is, hogy a veridikális következtetés projekciója következménytörlő környezetben a természetes nyelvi operátorok kontextusfüggőségének a mellékterméke.