Ennek a dolgozatnak két célja van. Az első, hogy újabb empirikus áttekintést nyújtson az ún. faktív igék tulajdonságairól a magyarban (l. még Gyarmathy 2012). A második cél egy új elméleti megközelítés felvázolása: amellett érvelek, hogy a faktivitás nincs lexikálisan kódolva, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Egyrészt a faktivitás nem egyetlen, jól definiálható tulajdonság, hanem több tulajdonság összessége. Másrészt rámutatok, hogy az eseményszerkezet, egyes morfológiai tényezők, információszerkezeti megfontolások, valamint az átadott információ valószínűsége a kontextusban mind alapvetően befolyásolják azt, hogy teljesülnek-e a veridikálisokra jellemző következtetések, illetve azt, hogy a veridikális következtetés öröklődik-e (projektál-e) következménytörlő operátor hatókörében. Ezeket a tényeket nehéz összeegyeztetni azzal a hagyományos elképzeléssel, amely szerint a faktivitás lexikailag kódolt tulajdonság. Javaslatom szerint a (projektáló) veridikális következtetés a hallgató által felállított hipotézis arra, hogy a beszélő milyen tényeket vesz adottnak. Ezt a hipotézisalkotást grammatikai és pragmatikai tényezők is befolyásolják. Ennek köszönhető, hogy az a következtetés, hogy a beágyazott mondat igaz (akár következménytörlő operátor hatókörében is), minden esetben több tényező összjátékának az eredménye: ilyenek például a kontextus, az információ-struktúra, az eseményszerkezet és az információ igazságának a valószínűsége.1

Ez a javaslat összhangban van azokkal az angollal kapcsolatban végzett empirikus kísérletekkel, amelyek azt mutatják, hogy nincs kategorikus különbség faktív és nem faktív igék között: a különbség, ha van is, csak fokozati (vö. Degen–Tonhauser 2022). Kísérletes adatok támasztják alá azt a meglátást is (legalábbis az angolban), hogy fontos szerepe van az információszerkezetnek (vö. Beaver 2010; Tonhauser 2016) és az átadott információ valószínűségének is (vö. Degen–Tonhauser 2021). Bár a magyarról tudomásom szerint nincsenek hasonló kísérletes adatok, az alábbi tárgyalást igyekeztem sok természetesen előforduló példával gazdagítani.

A dolgozat első felében megfigyelem több faktívnak tartott ige viselkedését a magyarban. A 2. szakasz a tud igére koncentrál, a 3. szakasz az igekötők szerepét vizsgálja, a 4. szakasz az ún. emotív faktív igéket hasonlítja össze, az 5. szakasz pedig a fókusz szerepét mutatja be. A dolgozat második felében felvázolom az ún. faktív (és más) preszuppozícióknak azt a pragmatikai megközelítését, amelyet a jelen dolgozat alapul vesz (6. szakasz), a 7. szakasz pedig néhány példán keresztül mutatja be az elméletet.