A három vizsgált nyelvben a következő kép rajzolódik ki a csupasz köznevek állításokban előforduló interpretációs lehetőségeiről (1. táblázat).

A táblázatot úgy kell értelmezni, hogy ahol + jel áll, ott megvan a lehetősége az adott interpretációnak az adott nyelvben, ahol pedig – jel van, ott a lehetősége sem áll fenn annak, hogy mindenféle determináns nélkül a főnév interpretálható lehessen az adott módon az adott nyelvben. Az itt vizsgált szemantikai interpretációk feltehetően univerzális kifejezhetősége alapján azt várjuk, hogy ha egy nyelvben valamelyik interpretáció nem kapcsolható csupasz köznévhez, akkor az további eszközökkel fejezhető ki; pl. determinánsokkal, morfémákkal, klitikumokkal.

Miközben a WALS a határozott, ill. határozatlan névelők előfordulását térképezi fel 620, ill. 534 különböző nyelvben, kitér a névelők hiányára, a határozottság és határozatlanság egyéb morfémákkal történő jelölésére stb. is, így lényegében a határozottság és a határozatlanság nyelvi megjelenítési formáit veszi számba. Ezért a WALS adatai jól felhasználhatók az itt kiindulópontként definiált határozatlan, illetve határozott tulajdonságok vizsgálatához. A határozott névelő (Definite Articles) és a határozatlan névelő (Indefinite Articles) fejezetekben (37., 38. fejezet) 198 olyan nyelv található (620-ból, illetve 534-ból), ahol nincs sem határozott, sem határozatlan névelő (Dryer 2013a,b). Ezek a fejezetek nominal categories címkével vannak ellátva; a fajtajelölő interpretáció viszont sem a főnévi kategóriák, sem egyéb címke alatt nem fedezhető fel. Ezzel kapcsolatos információ híján csak annyi mondható, hogy mivel a WALS a létező kb. 6000 nyelvnek nem egészen a feléről (2662 nyelvről) tartalmaz valamilyen információt (az összes információtípust beleértve), nincs kizárva, hogy létezik a fajta-interpretációt morfológiai eszközökkel is jelölő nyelv. Hasonlóképpen elvben elképzelhető az is, hogy csupasz köznévhez a vizsgált három tulajdonság közül egyik sem tartozhat, azaz mindegyiket csak valamilyen morfológiai eszközzel vagy determinánssal tudja kifejezni valamely nyelv. Mindazonáltal amíg nincsenek cáfoló adataink, addig az 1. táblázat alapján az alábbi összefüggés megfogalmazásával kísérletezhetünk:

Az eddigiek alapján feltételezhetnénk, hogy ha nincs nyelvspecifikus vagy kontextuális ok arra, hogy más interpretációjúak legyenek, akkor a csupasz köznévi argumentumokhoz határozatlan interpretáció tartozik a mondatokban. Azonban ezt az interpretációt sem kaphatják meg automatikusan a köznevek: a határozatlan interpretáció megjelenésének ugyanis feltétele valamilyen szituációra utaló komponens jelenléte a szűkebb vagy tágabb, nyelvi vagy nem nyelvi kontextusban. Ez származhat a predikátum-tulajdonságokból (l. pl. az angolra vonatkozó, összefoglaló jellegű Glasbey 2006-ot), vagy az egész mondat által kifejezett ítélet típusából (thetikus ítéletek); a magyarra vonatkozóan l. Maleczki (2008). Következésképpen a köznevek lexikális jelentéséhez még felülbírálható módon sem tartozhat hozzá a határozatlan interpretáció sem. Az itt elemzett nyelvi adatok alapján az a feltevés látszik a legjobban alátámaszthatónak, hogy ennek a három szemantikai jegynek egyike sem tartozik hozzá semmilyen értelemben a köznevek lexikális jelentéséhez; vagyis mindhárom interpretáció csak mondatokban szereplő csupasz közneveknél jelenik meg.

Ha az itt vizsgált három nyelv egyéb nyelvspecifikus sajátosságaival összevetjük az 1. táblázatot, akkor két összefüggés könnyen felfedezhető. Az egyik az, hogy az a tény, hogy a mandarin kínaiban van meg egyedül a csupasz köznevek mindhárom interpretációjának a lehetősége, nem meglepő annak fényében, hogy nincs sem határozott, sem határozatlan névelő a mandarinban, és mivel izoláló típusú, nem várható morfológiai jelölés sem. A másik összefüggés az, hogy a határozott interpretáció hiánya az angolban és a magyarban valószínűleg visszavezethető arra a tényre, hogy van lexikalizálódott kifejezője a határozottságnak mindkét nyelvben: a határozott névelő. Ezekben a nyelvekben az fdef kiválasztási függvény aktiválása tehát egy külön lexikalizálódott elemhez köthető. Chierchia (1998) szerint az olyan nyelvekben, ahol van határozott névelő, a csupasz köznév nem kaphat határozott interpretációt. Ezt a feltételezett univerzálét az itt vizsgált három nyelv alátámasztja: a magyarban és az angolban van határozott névelő, és a csupasz köznévnek egyik nyelvben sem lehet határozott interpretációja; míg a mandarin kínaiban nincs határozott névelő, és a csupasz köznév lehet határozott interpretációjú (de természetesen nem mindig; ahogyan a magyarban és az angolban, a kínaiban is léteznek határozottsági korlátozást mutató kontextusok, l. Yang 1998).

A nyelvek speciális grammatikai tulajdonságai és a csupasz köznévhez tartozó interpretációk elérhetősége vagy elérhetetlensége együttesen vagy disztribúciós, vagy interpretációs korlátozásokat eredményezhet. Megfigyelhetjük például, hogy ugyanaz a grammatikai tulajdonság a csupasz köznévi argumentumok nyelvtől függően eltérő interpretációs lehetőségeinek eredményeképpen a magyarban disztribúciós, a mandarin kínaiban interpretációs korlátozással jár. A mindkét nyelvre jellemző grammatikai tulajdonság a topik-prominencia. Mivel a topiknak specifikusnak kell lennie, a kínaiban a határozatlan interpretáció nem elérhető az argumentumok számára, ha ezek topikok (Yang 1998); de szerepelhetnek topikként csupasz köznevek határozott vagy fajta-interpretációval. A nem-topik pozíciókban azonban egyértelműen határozatlan is lehet a csupasz köznevek interpretációja, l. a (3)–(6) példákat.

A magyar is topik-prominens nyelv, de mivel a csupasz köznév sem fajtajelölő, sem határozott interpretációjú nem lehet, a topik-prominencia nem egyszerűen interpretációs korlátozással jár, mint a mandarin kínaiban, hanem disztribúcióssal: a magyarban csupasz köznévi argumentum egyáltalán nem fordulhat elő semleges mondat topik-pozíciójában.1 Így tehát az a közismert szintaktikai korlátozás, amely szerint a semleges magyar mondatokban csupasz köznév az ige előtti tartományban csak VM-pozícióban (verbal modifier ’igemódosító’) állhat, összefügg azzal a szemantikai ténnyel, hogy csupasz köznév sem határozott, sem fajtajelölő interpretációjú nem lehet a magyarban.

Amikor mondat élén alanyként fordul elő csupasz köznév a magyarban (pl. Szarvas legelészik az erdő szélén), a mondat nem topik-komment szerkezetű, hanem thetikus ítéletet fejez ki; azaz önmagában egyetlen predikátum, ami egy szituációt, helyet ír le. Ezzel összhangban van az a több nyelvben is megfigyelhető tény, hogy – alkalmas nem-nyelvi kontextus híján – a thetikus ítéletet kifejező mondatok elfogadhatóságát jelentősen növeli az explicit helyhatározók jelenléte a mondatban (részletesebben l. Maleczki 2002; 2008).

Azonban a magyarban is előfordulnak csupasz köznevek generikus mondatokban, l. pl. A sünök csigát esznek mondatban a tárgyi argumentumot. A következő szakaszban (5.) azt fogom igazolni, hogy a generikus állításokban sincs fajta-interpretációja a csupasz köznévnek, azaz a magyarban a csupasz köznévi argumentum sohasem denotálhat fajtát. Ez elméleti szempontból azért fontos megfigyelés, mert cáfolja azt a feltevést, hogy a köznevek alapvetően fajtajelölők lennének azokban a nyelvekben, ahol csupaszon is előfordulhatnak argumentumként.2